A nap témája: A rezsiköltségek miatt online oktatás jöhet több iskolában

Egyre több intézményben fontolgatják, hogy online oktatásra állnak át a rezsiköltségek emelkedése miatt – derült ki az ATV híradójából.

Korábban az ELTE Természettudományi Karáról derült ki, hogy az egyetem vezetése azt fontolgatja: novembertől márciusig átállnak a távoktatásra. A kar vezetése ez ellen tiltakozott ugyan, de vélhetően bele fogják kényszeríteni őket a takarékoskodásba. Az ELTE eddig nem cáfolta az értesülést, leghamarabb hétfőre ígértek részletesebb tájékoztatást. 

Az ATV-nek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja azt mondta: a lépés „sajnos nem volt váratlan”, és nemcsak a pedagógusok, hanem a szülők is attól tartanak, hogy ugyanez más intézményekben is bekövetkezhet.

Kifejtette: ennek oka az, hogy az oktatási intézményekben a költségvetési keretek annyira fixek, hogy ilyen mértékű rezsiár-emelkedést nem tudnak elviselni. 

Az ATV az ELTE tervezett átállásával kapcsolatban megkereste a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét is, akik azt nyilatkozták: egyelőre nincs konkrét döntés az átállásról. Jelenleg még azt vizsgálják, hogy a november és március közötti gyakorlati órákat és labormunkákat át tudnák-e csoportosítani a tanév első két hónapjára.

Úgy tudni, hogy az ELTE – bár többször is igényelte – nem kapott támogatást az intézményi fűtés korszerűsítésére. Az egyetem egyike azoknak, amely továbbra is állami, nem alapítványi fenntartású maradt. A modellváltáson átesetteket a kormány a következő öt évben összesen mintegy 1,8 ezer milliárd forinttal támogatja. 

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink