A nap témája: A szórakozóhelyen dolgozók számára nem lehet a karácsonyi ajándék az anyagi csőd

A Jobbik Ifjúsági Tagozata határozati javaslatot nyújtott be, melyben a szórakozóhelyek bezárása miatt munkájukat vesztett fiatalok, dolgozók számára azt kéri az államtól, hogy vállalja át bérük 80%-át, mindaddig, amíg a szórakozóhelyek nem nyithatnak ki újból.

A szektor munkavállalói nagy százalékban fiatalok, akik számára jelenleg a kormány semmilyen segítséget nem nyújt – nyilatkozta lapunknak Keresztesy Gergő, a Jobbik IT elnöke, majd hozzátette, hogy a javaslatot kimondottan a bérkompenzációra hegyezték ki, hiszen

azok a dolgozók, akik most a munkahelyüket elveszítik, ne maradjanak bevétel nélkül, főleg ne a karácsonyi időszakra.

Keresztesy reménykedik abban, hogy a kormány fontolóra veszi a szórakozóhelyek alkalmazottainak megsegítését, hiszen több ezer érintettről beszélhetünk országszerte. Ugyanakkor az Orbán-kormány az ellenzéki javaslatokhoz, valamint a nehéz helyzetbe került magyar állampolgárok megsegítéséhez való hozzáállása eddig érdemben nem mutatkozott meg, ezért elég szkeptikus a javaslat sikerét illetően.

A szórakozóhelyen dolgozók számára nem lehet a karácsonyi ajándék az anyagi csőd❗ ➡️Jegyszedők ➡️ pultosok ➡️…

Közzétette: Keresztesy Gergő – 2020. november 6., péntek

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink