A nap témája: A tojástermelők mindent megtesznek, de az árstop miatt hiány lehet

A termelők teljes erővel dolgozva mindent megtesznek, hogy legyen elég tojás karácsonyra, de az árstop miatt hosszabb távon nem lehet kizárni az ellátási hiányt – közölte az MTI-vel pénteken a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.

Az érdekképviselet szerint nem csak a lakossági szükségletek ellátásával lehet gond, a fejlesztés és a tartalékképzés is veszélybe kerülhet, ha a tojástermelés hasznát elviszi az árstop.

Az intézkedést azért is ellenzik, mert az összes tartásmódra, méretre és csomagolásra érvényes, míg a tejnél, lisztnél, cukornál csak egyféle termékre vonatkozik.

Tartanak attól is, hogy a hatósági ár miatt a kiskereskedők kevesebb tojást forgalmaznak majd, korlátozzák az eladható mennyiséget, csekélyebb mennyiséget rendelnek a termelőktől.

Ez a kapacitások leépítését okozhatja, miközben Magyarország most sem önellátó, a szükséglet ötödét külföldről kell fedezni. A behozatal az árakat sem csökkenti, mert a tojás más európai államokban sem olcsóbb, mint Magyarországon

– tették hozzá.

A szövetség ígérete szerint a termelők mindent megtesznek, ami tőlük telik, de az ágazat egyeztetni szeretne a gazdaságfejlesztési miniszterrel és az agrárminiszterrel.

A mostani körülményeket teljes kiszámíthatatlanság jellemzi, pedig a tojástermelés időigényes folyamat, ezért nagyon fontos a tervezés lehetősége – indokolták a kezdeményezést.

A szerdai kormányinfón bejelentett kormánydöntéssel kapcsolatban a Jobbik azt írta: ismét bebizonyosodott, hogy a magát jobboldalinak tartó Fidesz továbbra is csak látszatintézkedésekkel kívánja segíteni a magyar családokat, és komcsi eszközökkel – például az árstoppal – küzd az áremelkedés ellen. A konzervatív ellenzéki párt szerint

„világos, hogy a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt a cukor és az olaj után a tojás és a burgonya is hiányozni fog a boltok polcairól.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »