A nap témája: Az eltitkolt klímavédelmi konzultáció pontosan rávilágít a kormány hozzáállására

A kormány ismét nemzeti konzultációt hirdetett. Nem is akármiről, a mumus szerepét ezúttal nem az emberevő migráncshordákra bízták, hanem a nagyon is valós veszélyként fölénk tornyosuló klímaváltozás miatt érezték úgy, hogy ki kellene kérniük a nép véleményét. Vagyis hát igazából nem tűnik úgy, hogy nagyon kíváncsiak lennének, sőt, mintha paradox módon kifejezetten titkolni szeretnék, hogy egy igen fontos témában kérdezik Magyarország polgárait.

Miközben a kormány kedvenc rasszista, idegengyűlölő hangszereléssel előadott témájában, a migráció kérdésében tartott, konzultációnak csúfolt propagandahadjárat, vagy a kormány sikereit reklámozó családvédelmi konzultáció keretében Rogán Antal minisztériuma milliárdokat költött kommunikációra, jelen helyzetben úgy tűnik, szokatlanul spórolósan álltak a kérdéshez.

A kérdőívhez mellékelt szövegből pedig ki is derül, hogy a konzultációra a jelek szerint egyáltalán nem is kerülne sor, ha a kormányon múlna, viszont kénytelen volt meghirdetni, hogy ne szegjen kötelezettséget.

A kérdőív kitöltése kb. 10 percet vesz igénybe és ma, azaz 2019. november 25. (hétfő) 12:00 óráig lehet megtenni ide kattintva.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Ma van advent első vasárnapja

Ma van advent első vasárnapja, a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete – írta közösségi oldalán Zeitler Ádám, makói önkormányzati képviselő, a Jobbik regionális igazgatója.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink