A nap témája: Az ,,olcsó” orosz gáz miatt 564 milliárd forintnyi kár érhette Magyarországot

Ha a tőzsdei árakhoz viszonyítjuk, a jelenleg érvényes, 2021-ben kötött magyar-orosz fűtőanyag-beszerzési szerződésből az elmúlt két év során 564 milliárd forint kára származhatott az országnak – írta meg a Népszava, amely a KSH által most közzétett tavaly decemberi adatok felhasználásával számolt utána az Orbán-kormány egyik legnagyobb trükkjének.

Mint ismert, az állami MVM 2021. októberétől kötött új, 15 éves gázvásárlási szerződést az orosz állami Gazprommal. Az akkori választási kampányidőszakban a fideszes politikusok azt állították, hogy a korábbi, 1995 végétől hatályos megállapodásnál nagyságrendekkel kedvezőbb szerződést kötöttek. Szijjártó Péter külügyér még azt is mondta, hogy az új magyar-orosz gázmegállapodás biztosítja a rezsicsökkentés fenntartását.

Vlagyimir Putyin 2022. februárjában pedig úgy fogalmazott, hogy az új megállapodás révén Magyarország a piaci szint ötödéért kapja a nyersanyagot – írja a lap.

Később a KSH alapján a Népszava kimutatta,

a Kreml akkor ötödölés helyett az akkori tőzsdei árakat 30 százalékkal még meg is fejelte.

A lap cikke szerint míg 2021-ben még Magyarország nyert 211 milliárdot a két ország szerződésével (ennyi volt a tőzsdei árak és az orosz gázár különbsége), addig

tavaly már 318 milliárdos orosz nyereséget hozott az üzlet.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Fehér zászló került a szegedi Fidesz-irodára

A Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái fehér zászlót helyeztek el a helyi Fidesz irodára tegnap. Ezzel utaltak Orbán Viktor politikai igazgatójának szavaira, aki szerint ha minket támadtak volna meg az oroszok az ukránok helyett, akkor nem védekeztünk volna.

Tovább olvasom »

Két évvel a Bartók bezárása után rájöttek, hogy kevés a parkoló az Almási iskolánál

Mint az ismert, botrányos körülmények között került lakat Makón a Bartók iskolaépületre 2022 nyarán. Többek között a szűkös parkolást is felhozták indokként a döntést ellenzők, de ezt nem igazán vette figyelembe a tankerület. A hétfői lakossági fórumon kiderült, hogy az önkormányzat fog új parkolókat létesíteni.

Tovább olvasom »