A nap témája: Az uniós bíróság döntése nyomán az uniós forrásokról is dönthetnek a választók

Az Európai Bíróság döntése után egyértelművé vált, hogy az Orbán-kormány antidemokratikus működése miatt mostantól minden egyes magyar állampolgárnak súlyos, konkrétan forintosítható árat kell majd fizetni – írta szerdai közleményében az Egységben Magyarországért.

Az ellenzéki tömörülés szerint a Fidesz végérvényesen elbukta a csatát az Európai Bizottsággal szemben, így kimondható, hogy mostantól az Uniónak joga lesz szankciókkal sújtani a jogállamisági normákat megsértő tagállamokat. Sajnos az nem is lehet kérdés, hogy hazánk esetében élni fog-e az Unió az új lehetőséggel, hiszen az egész mechanizmust azért akarták elfogadni, mert a magyarországi események alapján vált egyértelművé, hogy az EU eddig szinte tehetetlen volt abban esetben, ha egy tagország kormánya gátlás nélkül lopta el az embereket megillető uniós pénteket – jelentették ki az ellenzéki pártok.

Az Európai Bíróság döntését Magyarország az orbáni időhúzó politikai kezdeményezéssel kényszerítette ki, ezért egyértelmű, hogy a szankciókat is Magyarországgal, az Orbán-kormánnyal szemben fogják először alkalmazni – vélekednek.

A Egységben Magyarországért szerint a döntés fényében az áprilisi választások tétje még világosabbá vált:

amennyiben a Fidesz győz, akkor nem fogunk hozzájutni a magyar embereket, a magyar gazdaságot megillető forrásokhoz. Orbánnak két lehetősége marad és mindkettő súlyos, eurómilliárdokban mérhető kárt okoz majd az országnak. Vagy kilépteti az országot az Unióból, vagy egy újabb szabadságharcnak álcázva a magyar emberekkel fizetteti meg saját jogaik elvesztésének árát.

Amennyiben április 3-án az Egységben Magyarországért szövetség győz, akkor néhány hét alatt felszámoljuk a pártállamot, Magyarország az EU teljes jogú tagállama lesz, nem kell az Uniónak saját polgárai védelmében szankciókat alkalmaznia a magyar kormány ellen és minden nekünk járó uniós forrást megkapunk – közölték.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve született Elek Ferenc Jászai Mari-díjas magyar színész, a Budapesti Katona József Színház tagja.

Tovább »

Madármegfigyelő túra lesz holnap Apátfalvánál

Júniusban, a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat keretében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamennyi tájegységén szervezünk túrákat, előadásokat. A térségben Apátfalvánál lesz madármegfigyelő túra holnap reggel.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »