A nap témája: Beszéljék meg a főbérlővel! – üzeni a fizetésképtelenné vált albérlőknek a kormány

Munkahelyeket teremt a kormány, hogy majd valamikor legyen munkája azoknak az albérletben élőknek, akik most nem tudják a válság miatt tovább fizetni lakhatásukat. Lényegében ezt válaszolta minisztere helyett Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a jobbikos Farkas Gergely kérdésére. 

Az ellenzéki politikus annak a több tízezer embernek a problémájáról tett fel azonnali kérdést a parlamentben, akik a válság miatt elvesztették munkájukat, és így lakhatásuk is veszélybe került, hiszen nem tudják tovább fizetni albérletüket.

Mi nem segélyt szeretnénk adni az embereknek, hanem munkát

– válaszolta Schanda, aki szerint a kormány feladata, hogy a válság miatt megszűnő munkahelyek helyett újat teremtsenek, de konkrét lépéseket az érintettekkel kapcsolatban nem ismertetett, csupán annyit mondtak, hogy foglalkoznak az üggyel.

Az albérlő beszélje meg a fizetési nehézségeket, az átütemezést a főbérlővel

– ezt javasolta az államtitkár az érintetteknek. A gondolatmenet már ismerős lehet: a kormány az iskolabezárások elrendelésénél bízta ugyancsak a munkáltatókra azt, hogy a gyermekével otthon maradó szülő miképp intézi el, hogy ne kelljen munkába járnia.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Makó első babáját köszöntötték

A január 3-án született Török Dominik családját köszöntötte pénteken Farkas Éva Erzsébet polgármester és Kiss Ádám képviselő, ezzel együtt átadták az önkormányzat ajándékát.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink