A nap témája: Csak Ausztriában 82 ezer magyar él, hozzánk meg jöhetnek az ukránok

82 ezer főre nőtt az Ausztriában élő magyarok száma, és ebben nincs benne az a vélhetően több tízezer ember, aki a határ mentén lakik, és átjár dolgozni. A gyenge hazai gazdaság miatt kivándorolt magyar munkaerő pótlására a magyar kormány nagyszabású ukrán vendégmunkás-importot kezdett kiépíteni.

A Portfolio az osztrák statisztikai hivatal előzetes adataira hivatkozva írja azt, hogy idén január elsején 82 732 magyar állampolgár élt életvitelszerűen Ausztriában, ez több mint 5600 fővel több, mint egy évvel korábban.

Emlékeztetnek, hogy Németország esetében szintén 5000 fő körüli volt a növekedés 2018-ban, így már több mint 212 ezer magyar élt hivatalosan az országban. Ez a 212 ezer magyar tavaly 1800 újszülöttet adott Németországnak, miközben itthon CSOK-tól és más állami eladósítási programoktól függetlenül is súlyos demográfiai válság van.

Majd jönnek helyettük az ukránok

Mint felhívtuk rá a figyelmet, Kecskeméten egy felújítás alatt lévő laktanyaépület 300 vendégmunkásnak adhat majd otthont, a beruházásra az önkormányzat és a magyar állam 1,4 milliárd forintot költ el az adófizetők pénzéből. Később kiderült, hogy mellette egy még nagyobb, 400 fős munkásszálló is épül, szintén külföldieknek.

Mindeközben az állami MOL Tiszaújvárosban háromezer, nagyrészt török vendégmunkássalkezdene egy nagyberuházásba, míg nemrég Hatvanban jártunk, ahol a helyiek egyre több ukrán és szerb vendégmunkást látnak az utcákon. Nekik a kormány partnereiként működő külföldi multicégek szállást bérelnek a városban, fizetésük azonban akár alacsonyabb is lehet a magyarok által elvártnál, így kiszorítva a megmaradt magyar munkaerőt a piacról, jó eséllyel Ausztria és Németország felé továbbítva őket.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink