A nap témája: Csökkent a magyar gazdaság az 1 évvel ezelőtti adatokhoz képest

Az egy évvel korábbi számokkal összevetve az első negyedévben is csökkent a magyar gazdaság teljesítménye. Mindebben közrejátszik a viszonylag erős bázis: tavaly ugyanis a magyar GDP azon kevesek közé tartozott, amely bővülni tudott az első három hónapban.

Magyarország bruttó hazai terméke 2021 I. negyedévében – a nyers adatok szerint – 2,3, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 1,8 százalékkal csökkent az előző esztendő ugyanezen időszakához képest.

Az előző negyedév viszonylatában – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 1,9 százalékkal nőtt, a KSH keddi közlése alapján.

A statisztikai hivatal emellett azt is jelezte, negyedéves bázison növekedést is mértek: 1,9 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye. Ehhez leginkább az ipar, a pénzügyi, biztosítási tevékenység, továbbá az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág járult hozzá.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink