A nap témája: Demonstrációra készülnek a benzinkutasok

Autós demonstrációra készülnek és petíciót címeznek Orbán Viktornak a magánbenzinkutak üzemeltetői, ha a hétfő délelőtti tárgyalásukon sem történik előrelépés a kormánnyal – írja az atv.hu.  A 480 forintos hatósági ár miatt a kiskutak üzemeltetői részéről már az is felmerült, hogy egy érdekérvényesítő szervezetet is létrehozzanak.

A tárgyaláson az érintettek érdekeit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) képviseli. Az üzemeltetők a csődhullámot kívánják elkerülni, miután a töltőállomások már többet fizetnek az üzemanyagért, mint amennyiért eladhatják azt.

A VOSZ főtitkára, Perlusz László a portálnak optimistán arról beszélt, azt tapasztalták, hogy néhány hét alatt is el lehet érni eredményt. Perlusz szerint a kisebb kutakat sem lehet az út szélén hagyni, és egyfajta közteherviselés jelenthetne megoldást, miközben az érintetteket egyéb módon lehetne segítséget nyújtani.

,,Nem azt mondom természetesen, hogy hitelbe vagy kölcsönbe kényszerítjük ezeket a vállalkozásokat, de sok olyan eszköz van, amelyet egyébként alkalmaztunk a pandémia idején is, ezeket mind-mind alkalmazni lehet ezeknél a kiskutaknál is”

– fejtette ki Perlusz.

A cikkben emlékeztetnek, a kisebb töltőállomásoknak már hetek óta komoly fejtörést okoz az árstop. Van, aki már a bezáráson gondolkodik, ha az utolsó csepp üzemanyag is kifogy. Sőt, olyan is akadt, aki már lehúzta a rolót, miután félmilliós veszteséget termelt havonta. Sajtóhírek szerint egyes kutakon mennyiségi korlátozást vezettek be, de olyan állomás is van, ahol arra kérik a vásárlókat: ne náluk vegyenek üzemanyagot.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink