A nap témája: Drága lesz a lángos is idén

A g7 gazdasági hírportál pár hete adatokat gyűjtött össze a Balaton parti településeken, amelyben azt írta, már van olyan hely, ahol feltéttel 2000 forintot is elkérnek egy lángosért.

A kormánysajtó akkor még vihogott ezen, úgy gúnyolódva, hogy „annyira drága, hogy devizahitelt kell felvennünk rá, hogy vehessünk egyet a Balatonnál”. A lángos magas áráról beszélni szerinte provokáció, mert nem az elszabadult inflációról van szó, hanem „a Balatongyűlölők szokásos hecckampánya zajlik” – fogalmazott, és „újra el lehet sütni, hogy milyen rosszul élünk, hiszen ezzel legalább lehet hergelni az olvasókat, és egy kicsit újra lehúzni a Balaton renoméját, mondván ne nyaralj itthon hülye magyar, mert tönkremész, hitelt kell felvenni a lángosra is.”

Ami tehát egy négyfős család egyetlen étkezése esetében akár tetemes kiadást jelenthet, a kormánysajtó úgy kommentálta, hogy „a nyár még el sem kezdődött, de azért készüljünk fel rá, hogy a következő pár hónapban megtudhatjuk, hogy el kell adnunk a fél vesénket két gombóc fagyiért”, majd azzal söpörte le az egészet az asztalról, hogy „éljen soká a baloldali igazmondás!”.

Eközben a GKI szerint valószínűtlen, hogy egy számjegyűre csökkenjen az infláció. Már 19 százalékos pénzromlással számolnak éves átlagban, 1 százalékponttal magasabbal, mint negyedévvel ezelőtt. Úgy számolnak, még várhatóan 25 ezer ember veszítheti el a munkáját a gazdaság visszaesése miatt.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »