A nap témája: Egy felmérés szerint a lakosság kétharmadánál nem nőtt a rezsi

Egy közvélemény-kutatás azt vizsgálta, hogyan változott a rezsicsökkentés lakossági megítélése a fűtési szezon alatt, illetve hogy az előzetes várakozásokhoz képest hogyan alakultak a háztartások rezsiköltségei.

A kutatás alapján megállapították, hogy a lakosság kétharmadának nem lettek a vártnál magasabbak a rezsiköltségei, azon belül is a válaszadók 9 százaléka azt jelezte, hogy az előzetes várakozásokhoz képest még alacsonyabbak is lettek az energiaszámlái – írja a 24.hu.

A kutatás készítői kiemelték, hogy a Fidesz szavazóinak sokkal pozitívabb volt a véleményük, de még az ellenzéki szavazók körében is határozott többségben vannak azok, akiknek nem lettek a vártnál magasabbak a rezsiköltségeik (64 százalék).

A felmérés alapján azt a következtetést vonták le, hogy a fűtési szezon alatt a kormányzati intézkedés megítélése jelentősen javult. Ezt arra alapozták, hogy szeptemberben a válaszokból még az derült ki, hogy a felnőtt lakosság 40 százaléka volt inkább elégedett a kormány rezsicsökkentési intézkedéseivel, márciusban viszont már 49 százalékra nőtt az inkább elégedettek aránya.

Az MVM hivatalos adatai szerint február végéig a lakossági földgázszámlák közel 81 százaléka, a villamosenergia-számlák 65 százaléka nem tartalmazott lakossági piaci áron elszámolt energiát.

Ez feltehetően nem független attól, hogy jelentősen csökkent a hazai energiafogyasztás.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Elkezdődött az ajánlásgyűjtés

Tegnap, április 20-án, szombaton kezdődött az európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás kampányidőszaka. A jelöltek és jelölő szervezetek megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.

Tovább olvasom »