A nap témája: Egymilliárd „Bözsi-csekk” még forgalomban van

Több mint 900 millió forintos veszteséggel zárta az elmúlt évet az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. – közli a Népszava a cég leadott beszámolójára hivatkozva, ugyanakkor hozzáteszi, december végén még több mint egymilliárd forint értékű utalványt nem váltottak be a cégnél, miközben 2019. januárjától megszűnt ezek forgalmazása. Az elszámolás azonban folytatódott a szerződött elfogadóhelyekkel az idei első negyedévben is.

Az utalványokat a Fidesz-kormány rendszeresen ajándékként vagy választások előtti juttatásként küldte ki az idősebbeknek.

A dokumentációból kiderül, hogy folyamatosan csökkenő forgalom mellett is 2,3 milliárdot költöttek el tavaly tranzakciós- és szállítási díjakra, jutalékokra. Előző évben, amikor nagyüzem volt az utalványok forgalmazásában, még ennek dupláját fizették ki ezekre a szolgáltatásokra.

Meglepő, de a cég 2018-ban még 1 milliárdnyi ingatlanvagyonnal bírt, most azonban ennek már nyoma sincs.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »