📺 A nap témája: Egyre több magyar települést veszélyeztetnek a kínai akku-gyárak és vendégmunkástelepek

A Jobbik-Konzervatívok országjárásba kezdett, amelynek során olyan településeket keresnek fel, ahol jövőben, vagy már most is gondot jelentenek az ázsiai migránsmunkások, illetve a távol-keleti akkumulátorgyárak.

A múlt héten Kecskeméten jártak, ahol hangsúlyozták:

Hiába harsogta közpénzből a kormány, hogy nem leszünk bevándorlóország, most mégis olcsó ázsiai migránsmunkásokkal árasztják el Magyarországot.

Kecskemétre is számolatlanul telepítik a migránsmunkásokat, ezzel megváltoztatják hazánk etnikai képét, elveszik a magyar emberek elől a munkalehetőséget, letörik a béreket – mutattak rá a konzervatívok.

,,Ázsiai migránsmunkások be, magyarok ki! Ez a Fidesz veszélyes terve!”

Ennek a tervnek a keretében Kecskeméten a Fidesz-kormány egymilliárdot költött egy migránsmunkásoknak épült szállóra, miközben sok magyar a normális lakhatásért, a megélhetéséért küzd. Napról-napra több kecskeméti és környékbeli fiatal menekül külföldre, mert a kormány egyszerűen megfosztja őket a normális élet lehetőségétől – magyarázták a sajtóközleményben.

A Jobbik-Konzervatívok mélységesen elítéli, hogy a Fidesz-kormány számára a magyar nemzeti érdek, a magyar családok, a magyar munkahelyek és bérek megvédése helyett a migránsmunkás-biznisz a fontos.

Az ellenzéki párt ázsiai migránsmunkások helyett normális bért követel a magyaroknak. Szerintük ehhez egy felelős kormányra van szükség, ami egy normális Magyarországért dolgozna.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »