A nap témája: Egyre több nyugdíjas nélkülöz és romlik az egészségi állapotuk is

Folyamatosan romlik a magyar nyugdíjasok helyzete a koronavírus járvány kezdete óta – ez derült ki a Pénzcentrum által végzett kutatásból. Ezt tovább nehezítette a tavalyi válság mind az anyagi, mind az egészségügyi területen. A lakosság is kevésbé bizakodó, pesszimistább, mint egy éve.

A felmérés szerint a válaszadók közül nőtt azok száma, akik szerint ma Magyarországon a nyugdíjasoknak nélkülözniük kell, és a magyar nyugdíjasok helyzete kilátástalan.

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest nőtt azok aránya, akik úgy vélik, hogy rosszabbodott a helyzetük és az elégedetlenség is nőtt. 2023-ban már több mint a 20 százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem elégedett – ez tavaly 16,6 százalék volt.

Az anyagiakra vonatkozóan minden hatodik nyugdíjas úgy nyilatkozott, hogy hónapról hónapra anyagi gondjai vannak. Több mint 37 százalék nyilatkozta azt, hogy nem tud félretenni. Csaknem 70 százalékuk él most rosszabbul, mint 2022 előtt.

57,2 százalék a helyzet rosszabbodására számít. A 100 ezer forint alatti nyugdíjból élők jelentős része szerint a 15 százalékos emelés nem segített sokat az anyagi helyzetükön.

Az egészségügyi helyzetük is romlott, a válaszadók közel ötöde érzi úgy, hogy mindennapi nehézséget jelent számára a rossz egészségügyi állapota. Ezzel együtt pedig a mentális egészségük is romlott. Rendkívül magas azoknak az aránya (14,6%), akik szerint jelentősen romlott az egészségi állapotuk.

Az összes válaszadó 41 százaléka szerint a magyar nyugdíjasoknak nélkülözniük kell, és 17,6 százalékuk szerint egyenesen kilátástalan a helyzetük.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink