A nap témája: Életveszélyes lélegeztetőgépeket vehetett Magyarország

A Népszava nemzetközi sajtószemléjében szúrta ki MalaysiaNow cikkét, amely elég komor képet fest az Orbán-kormány járványelleni védekezéséről. 

Mint írták, Magyarország 2020-ban úgy vásárolt 178 milliárd forintért 6258  lélegeztetőgépet Vinod Sekhar maláj üzletembertől, hogy akkor már tudni lehetett, az általa eladott egyik típus sem felel meg rendeltetésének, hanem egyszerűen életveszélyes. A MalaysiaNow magyar oknyomozó újságírók tájékoztatása alapján kiderítette, hogy az ügylet előtt egy hónappal tekintélyes brit kutatóorvosok közleményben hozták nyilvánosságra: a szóban forgó kínai Shangrila 510S nem alkalmas arra, hogy intenzív osztályon dolgozzanak vele, sőt akár halált is okozhatnak, ha kórházakban használják őket. 

Rámutattak a karbantartással és az oxigénellátással kapcsolatos problémákra, valamint a zavaros használati útmutatókra, hozzátéve, hogy a lélegeztetőgépeket mentőautók, nem pedig kórházak számára gyártották.

Nagyjából fél évvel később ki is vonták a forgalomból azokat a brit hatóságok – jókora ráfizetéssel. 

De Kolumbiában is tragikus haláleseteket kötnek a malájtól vásárolt másik géptípushoz is, az SH300-as modell – amelyből szintén több ezre vásárolt hazánk – 34 alkalommal állt le, a súlyos hiba a betegek életét követelte. 

Akárhogy is, de Vinod Sekhar olyan jól keresett az Orbán-kormánnyal kötött üzleten, hogy vett egy 19,3 millió dollárért gazdát cserélt luxusjachtot és egy Bombardier BD-700-1A10 magánrepülőt, aminek a pontos értékét nehéz megbecsülni.

Korábban a Magyar Orvosi Kamara is arra figyelmeztetett, hogy érthetetlenül sok az áldozat a kórházakban a gépen tartott páciensek között, és hogy ki kellene deríteni, nem a gépek miatt van-e így.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A héten is sok lesz a napsütés

A héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden többfelé, a hét többi napján elszórtan lehet zápor, zivatar – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Tovább olvasom »