A nap témája: Folyamatosan csökken a magyar építőipar teljesítménye

2023 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a decemberihez képest pedig már 5,0 százalékkal csökkent – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 4,0, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal esett vissza. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,0 százalékkal kisebb volt a decemberinél.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 7,8, az egyéb építmények építésében 0,7, a speciális szaképítésben 1,9 százalékkal kisebb lett a termelés.

A megkötött új szerződések volumene 28,0, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 36,2 százalékkal esett vissza a 2022. januári, magas bázishoz képest.

Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 18,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,0, az egyéb építményekre vonatkozóké 29,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva – ismertette a KSH.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Farkas Éva: levittük a munkanélküliséget

,,Brüsszeli” forrás, egy uniós pályázat, a Makói Paktum – helyi foglalkoztatási együttműködések kialakítása című projekt zárórendezvényét tartották meg csütörtökön a Korona Konferenciaközpontban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink