A nap témája: Hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette, a háborús helyzet mellett a kormány áttekintette a vírushelyzetet is, és arról döntöttek, hogy megszüntetik a korlátozások döntő többségét.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint így az idősotthonok és a szociális intézmények kivételével hétfőtől mindenhol eltörlik a kötelező maszkviselésre vonatkozó szabályokat.

Emellett kivezetik az oltási igazolványra vonatkozó szabályokat, illetve azt a szabályt, ami alapján a munkáltató kötelezővé teheti az oltást.

Gulyás Gergely azt is elmondta, az egészségügyi veszélyhelyzetet ugyanakkor továbbra is fenntartják egy esetleges hatodik hullám veszélye miatt.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Zajlik a makói szakrendelő felújítása

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.

Tovább olvasom »