A nap témája: Hiába az árstop, a társult termékek tovább drágulnak

Miközben a csirkemell, a far-hát árstop alatt áll, a csirkecomb ára az egekben. Hasonló a helyzet például a krumpli, a kristálycukor, vagy a liszt esetében is. Lehet, hogy a finomliszt nem drágulhat az árstop miatt, de a rétesliszt, illetve a porcukor, vaníliás cukor annál inkább. A befagyasztott árú sertéscomb ugyanannyiba kerül, a májkrémért viszont több mint 30 százalékkal kérnek többet a boltokban. Ezen termékek ára egy év alatt 45-50 százalékkal drágultak.

A Portfólió cikke szerint a legjobban dráguló termékek közé bekerült a fenyődeszka, az ablak, a járólap és a csempe is. Ez esetben – az infláció mellett – az alapanyagárak elszállása lökte az élmezőnybe ezeket a termékeket. Azonban érdemes kiemelni, hogy már korábban is gyors áremelkedés jellemezte az említett építési anyagokat, hiszen az otthonfelújítási támogatás (a felújítás akár 50 százalékát is visszatéríti az állam a családosoknak) jelentősen megemelte a keresletet anélkül, hogy a kínálat bármit is változott volna. Ilyen esetekben pedig borítékolható az áremelkedés.

Az Eurostat adatai alapján az RTL Híradó szerint egy év alatt 18,3 százalékkal drágultak a feldolgozatlan élelmiszerek is Magyarországon. Nagyjából kétszer akkora ütemben, mint Csehországban és Ausztriában, és nagyobb mértékben, mint a horvátoknál, a románoknál, illetve a lengyeleknél.

Ami pedig a növekvő inflációt illeti, GKI Gazdaságkutató Intézet és az Európai Bizottság adatai alapján, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is a várakozások emelkedését regisztrálja. Az inflációs várakozások sávja a jegybanki adatok alapján több éve emelkedő, ezen belül azonban az év elején kis megtorpanást mutattak, ami akár meglepő is lehet, hiszen az infláció ekkor lódult meg igazán. Áprilisban azonban már éles emelkedést látunk a jegybank ábráját is, a sáv közepe évtizedes csúcsot jelent.

A lakosság inflációs várakozását mérő mutatókat a szokásosnál nagyobb változékonyság jellemzi. A mutatók áprilisban az előző hónaphoz képest emelkedtek és értékük a jegybanki célsáv fölött alakul

– állítja az MNB hagyományosan száraz hangvételű értékelése.

(alfahir.hu)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Az új határvadászok tizede már felmondott

Augusztus 15. és november 21. között 86 szerződéses határvadász fel is mondott (hatósági szakzsargonnal élve: benyújtotta lemondó nyilatkozatát) – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól. Vagyis, az aktív állomány tizede már lemorzsolódott, hiszen a felmondás azonnal hatállyal megszünteti a rendőrségi jogviszonyt.

Tovább »

Fejlemény a Bartók-ügyében: a bíróság mérlegelés nélkül utasította el tiltakozó szülők kérelmét

Az ítélőtábla nem mást mondott, minthogy a bíróság iratellenes érvre alapozva, mérlegelés nélkül utasította el a kérelmünket – azaz nem létezik semmilyen irat, amire hivatkozhat a tankerület, hogy jogosan van a Bartók az Almásiban. Szóval indul a második menet – adta hírül a bartókos szülők jogi képviselője az iskoláért összefogott csoportban.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Az EP ragaszkodik ahhoz, hogy fagyasszák be a Magyarországnak szánt EU-s forrásokat

Az Európai Parlament képviselői csütörtökön 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban kijelentették, hogy „a Bizottság és a magyar kormány által megtárgyalt 17 intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit jelenleg fenyegető rendszerszintű kockázat kezeléséhez”, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják – írja a 444.

Tovább olvasom »