A nap témája: Hiába drágulnak a dohánytermékek, a fogyasztás emelkedik

Hiába drágulnak nagymértékben a dohánytermékek, a fogyasztás emelkedik, ráadásul nem a spórolós finomra vágott dohány forgalma nő, hanem a dobozos cigarettáé — írta meg a Napi.hu.

A lap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki statisztikája alapján számolta ki, hogy mennyi dohánytermák fogyott az utóbbi egy évben.

Kiderült, hogy most június és tavaly július között 8,64 milliárd szál cigaretta került szabadforgalomba, amely összeget utoljára 2014 elején regisztrált a NAV. Ez a szám persze jócskán elmarad a trafikok, vagy még inkább a válság előtti szinttől, amikor ennek a duplája is elfogyhatott egy év alatt.

Ezzel együtt a cigaretta legfontosabb helyettesítő terméke, a finomra vágott dohány gördülő összege folyamatosan csökken. A június végével végződő évben 4,73 millió kilogramm került szabadforgalomba. A csúcsot 2016 augusztusa jelentette több mint 7 millió kilogrammal.

A dobozos cigaretta forgalma nagyobb ütemben nő, mint amennyivel a vágott dohányé csökken, vagyis többet dohányoznak az emberek.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink