A nap témája: Húsz éve nem volt ilyen alacsony a pedagógusok létszáma

Ismét csökkent a főállású pedagógusok száma a 2020/2021-es tanévben – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva a Népszava.

A KSH jelenleg 146,7 ezer olyan pedagógust tart számon, akit főmunkaviszonyban foglalkoztatnak a köznevelésben és a szakképzésben. Ez háromezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A statisztikákból az is kiderült, hogy az elmúlt húsz évben egyszer sem volt olyan alacsony a főállású pedagógusok száma, mint most.

Nem leptek meg a KSH adatai, mivel a főállású pedagógusok száma 2016 óta folyamatosan csökken. Ez egyrészt azért van, mert a nyugdíjba ment tanárok helyére nem vesznek fel új pedagógusokat a tankerületi központok és a szakképzési centrumok, az így megüresedett álláshelyeket nem hirdetik meg, a feladatokat a tantestület többi tagja között osztják szét

– mondta a napilapnak Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke.

A diákok száma is változik

A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban 725,8 ezren (az előző évinél 5,4 ezerrel többen), a középfokú iskolák nappali rendszerű oktatásában viszont 398,3 ezren (12,5 ezerrel kevesebben, mint a 2019/2020-as tanévben) vesznek részt. A KSH adatai szerint az egy pedagógusra jutó tanulók száma országosan 9,7 fő.

Ez a szám alacsonynak tűnhet, de ne felejtsük el, hogy Magyarországon számos olyan feladat – mint például a napköziztetés, ebédeltetés, felzárkóztatás is a pedagógusok munkakörébe tartozik, amelyek más országokban nem a főállású tanárok feladata

– közölte Gosztonyi Gábor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel együtt a kötelező óraszámok is növekedtek, míg a bérek – amit 2015-ben elszakítottak a minimálbértől – folyamatosan értéktelenednek.

Noha a kormány évek óta a szakképzést próbálja erősíteni a gimnáziumi oktatással szemben, az előző tanévhez képest a gimnáziumokban nőtt, a többi középfokú iskolában pedig csökkent a tanulók létszáma. A gimnáziumokban az idei tanévben 191,5 ezren, technikumokban, szakgimnáziumokban 143,2 ezren (hatezerrel kevesebben), szakképző iskolákban 56,6 ezren, szakiskolában és készségfejlesztő iskolában pedig – az előző évekhez hasonlóan – mintegy hétezren tanulnak. A szakképző iskolákban kilencezerrel (csaknem 14 százalékkal) kevesebben tanulnak idén, mint az előző tanévben.

A szakképzésben is változtak a számadatok. A technikumok és a szakgimnáziumok 9. évfolyamára az előző évhez képest három százalékkal több tanulót vettek fel. A KSH adatai alapján a 81 ezer felvételiző 42,1 százaléka technikumba, 35,8 százaléka gimnáziumba nyert felvételt. Gosztonyi Gábor azonban jelezte, ebben a statisztikában nem szerepelnek azok a diákok, akik hat- és nyolcosztályos gimnáziumban tanulnak tovább, vagyis nem a 9. évfolyamra kell felvételizniük. A PSZ alelnöke szerint ha őket is a gimnáziumi tanulókhoz adjuk, a szakgimnáziumok, technikumok a felvételizők tekintetében is elvesztik a vezetést. Gosztonyi Gábor szerint a szakképzés továbbra sem lett népszerűbb a diákok és szüleik körében.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink