A nap témája: Idén június 4-től megváltozik a megye elnevezése

Az Országgyűlés döntésében értelmében Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz 2020. június 4-étől, a trianoni békediktátum századik évfordulóján.

A megyejegyzék megváltoztatásáról szóló határozat elfogadását követően 2020. június 4-től megváltozik Csongrád megye neve – döntött 2017 októberében az Országgyűlés. Eszerint Csongrád megye felveszi a Csanád nevet is, így az Csongrád-Csanád megyére változik.

Az átnevezés a lakosság számára nem jelent költséget, mert személyi okmányokon, autók rendszámtábláján nem szerepel a megye neve.

Csanád vármegye Magyarország legrégebbi vármegyéi közé tartozik, maga István király hozta létre. Az ország legnagyobb vármegyéje volt az országnak, azonban az 1950-es megyerendezésre az egyik legkisebb lett. Ennek történelmi okai vannak: a törökdúlás után nem kaptuk vissza a Marostól délre eső Csanád megyei részeket, a másik pedig Trianon volt, 1920-ban szintén csatoltak el területeket. Ugyanakkor 1923-ban más megyék, Arad és Torontál maradék részeit idecsatolták. A megye az 1030-as évektől 1950-ig létezett, amikor felosztották Csongrád és Békés megye között.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink