A nap témája: ,,Inflációkövető díjkorrekció” miatt árat emel a Vodafone, a Telekom, a Yettel és a Digi

A Vodafone „automatikus díjkorrekciót alkalmaz” lakossági, egyes flottás és kisvállalati ügyfeleinél, ami az otthoni és a mobil szolgáltatások előfizetési díjait egyaránt érinti – írja a 24.hu.

A cikk szerint a szolgáltató értesítette is előfizetőit, hogy 9,39 százalékos inflációkövető díjkorrekciót alkalmaznak januártól, és a lap szerint a másik három (Telekom, Yettel, Digi) szolgáltatónál is lesz inflációkövető díjemelés.

A cikkben egy „távközlési piaci szakértőre” hivatkozva azt írják ez nem áremelés, hanem „díjkorrekciós kiigazítás”, a háttérben pedig az áll, hogy 2018-ban életbe lépett az egységes EU-s hírközlési kódex irányelve, amely szerint a távközlési szolgáltató egyoldalúan, de indoklással módosíthatjaa az ÁSZF-ét.

Ezen felül a szakértő szerint „az iparág, amely biztosította a távmunka és távoktatás lehetőségét a Covid alatt, rendkívüli terhet vállalt, anyagilag is, aztán jött a többi gazdasági probléma (például az energiaárak jelentős emelkedése, beszállítói, beruházási költségek növekedése, stb.), és egyre nehezebb lett a megnövekedett költségek kigazdálkodása”.

Vagyis a szolgáltatók ezért módosították az ÁSZF-jeiket, és emelték be az automatikus inflációkövető díjkorrekciót, a hatósággal egyeztetve. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint az inflációkövető díjkorrekció egyébként nem fedezi a költségek növekedését, „de legalább megvalósul egyfajta tehermegosztás a szolgáltatók és ügyfeleik között”.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink