A nap témája: Két év alatt harmadára csökkent a pályakezdő tanárok száma

A Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő által az Emberi Erőforrások Minisztériumától megigényelt adataiból kiderült, hogy két év leforgása alatt, harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma.

A statisztika alapján 2018-ban még hatezer új pedagógus kezdte meg a munkát, 2020-ra ez a szám már csak kétezer.

Az RTL Híradója emlékeztet rá, hogy a pedagógusok évek óta követelik, hogy a bérek alapja a mindenkori minimálbér legyen, ezt azonban a kormány nem hajlandó megadni. Bár egy 10 százalékos emelést kaptak, ez nem a fizetésre vonatkozott, hanem a bérpótlékra.

Az EMMI adataira hivatkozva Szél kifejtette, ,,Ez nagyon tragikus fordulat„, majd kiemelte, a Fidesz 12 év alatt, amióta kormányon van, nem foglalkozott a problémával. Úgy látja drasztikus béremelés nélkül csak romlani fog a helyzet, hiszen a 145 ezer forintos kezdőbér nem kecsegtet vonzó jövőképpel.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink