A nap témája: Két év alatt háromszorosára növekedett a migránsmunkások száma

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) adatgyűjtéséből – amelyet a Világgazdaság kérésére készített el – kiderült: 43 881 ukrán állampolgár rendelkezik munkavállalási célú tartózkodási engedéllyel.

A statisztika szerint 6199 szerb, 2965 kínai és 2779 vietnámi és 1806 indiai állampolgár is kapott hasonló engedélyt. .

Az OIF csak ebben az évben szeptemberig

26 ezernél is több Ukrajnából érkezett bevándorlónak adott munkavállalói engedélyt.

Többségük a kormánypropaganda sugalmazásával ellentétben nem kárpátaljai magyar, hanem az ország középső és keleti régióiból érkezett ukrán.

A Magyarországra érkezett munkavállalók száma viszont 2017-hez képest drasztikusan nőtt:

amíg két éve a lista első három küldő országát figyelembe véve még összesen 11 464 munkavállalót regisztráltak harmadik országból, addig idén szeptemberben már ennek csaknem a háromszorosát, 31 449-et.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László az Alfahírnek februárban úgy fogalmazott:

Miközben nap, mint nap hallunk a migráció borzalmas veszélyeiről, az EU-n kívüli, úgynevezett harmadik országból érkezők számára kiadható munkavállalási vízum feltételeit folyamatosan könnyítik. Ennek a nyilvánvaló célja a bérek letörése.

Márciusban a Jobbik törvényjavaslatot nyújtott be, mely szerint minden 10 embernél többet foglalkoztató magyarországi munkáltatót köteleznének arra, hogy a 10 munkavállalóból legalább 9 rendelkezzen uniós állampolgársággal, a külföldi dolgozóikat pedig tanítsák meg magyarul, legalább alapfokú szinten.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

14 éve hunyt el Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, író. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink