A nap témája: Közel duplájára drágulhatnak az élelmiszerek jövőre

2022-ben az élelmiszerek drágulása gyakorlatilag az idei duplája lesz, míg a benzin és a dohány áremelkedése lassulni, az ipari termékek és a szolgáltatások ára azonban gyorsabban fog emelkedni az ideinél – írja a Magyar Nemzeti Bank frissen kiadott Inflációs jelentése alapján a HVG.

A jegybank vezetőinek elmúlt hetekben látott kommunikációjából a lap azt szűri le, hogy

sokkal rosszabb lehet a magyar gazdaság helyzete az idei év végén és 2022-ben, mint ahogy eddig várták.

Matolcsy György jegybankelnök két hete arról beszélt, jövőre 4,7–5,1 százalék közötti inflációval számolnak, s emiatt megállapította, hogy az MNB-nek folytatnia kell a monetáris kondíciók szigorítását.. A cikk szerint ezeket a számokat már a publikálásra váró Inflációs jelentésből idézhették. Utóbbiból most kiderült:

  • 2022-re valóban 4,7–5,1 százalék közötti inflációt jósol a jegybank az eddig várt 3,4–3,8 helyett, 2023-ra és 2024-re pedig 2,5–3,5 százalék közöttit, vagyis a három hónappal ezelőtti 2,8–3,2 százalékos jóslatnál sokkal nagyobb lett a bizonytalanság.
  • Rontotta az MNB a GDP-növekedésről szóló előrejelzését is. Három hónapja azt írták, hogy idén 6,5–7, jövőre 5–6, 2023-ban 3–4 százalék lehet a növekedés, ehhez képest most 2021-re 6,3–6,5, 2022-re 4–5 százalékos növekedést várnak, csak 2023-ban lehet az előző prognózisban kiadottnál egy kicsit magasabb, 3,5–4,5 százalékos a mutató.
  • Az átlagkereset idén 8,1–8,3, jövőre 10,2–11,2 százalékkal nőhet, de ennek jelentős részét elviszi az infláció, a reáljövedelem idén 3–3,2, jövőre 5–6 százalékkal nőhet.
  • A költségvetési hiány idén 7,5 százalékos lehet, 2022-ben 5,9 – ahogy azt a kormány is várja –, és csak 2023-ban 3 százalékos.

A 14 éves rekordot megdöntő infláció elérte a csúcsát, a novemberi 7,4 százalékról már lassan, de csökkenni fog az MNB szerint. Az élelmiszerárak kapcsán azt írták:

jövőre az élelmiszerek 6,9 százalékkal drágulhatnak, ami majdnem a duplája az idei 3,5 százaléknak.

Ugyanakkor csak két tétel áremelkedésének lassulása, az üzemanyagé (idén 23, jövőre 6%), valamint az alkoholos és dohánytermékeké (10,9 és 4,5%) fogja minimálisan visszahúzni az inflációt jövőre a jegybank szerint; a szolgáltatások és az ipari termékek ára is jobban drágulhat 2022-ben, mint idén.

Kifejtik azt is, hogy a gazdaság idei teljesítménye a pár hónapja előre jelzettnél gyengébb, de így is sokkal jobb lehet, mint amit még 2020 közepén várt a kormány, amikor megírták a 2021-es költségvetést. Tehát sokkal több adó és járulék folyik be az államkasszába, mint ahogy azt tervezték. Az MNB szerint a pluszbevételt azonban az utolsó fillérig el is költik a nyugdíjprémiumra, a 13. havi nyugdíjra, a gyerekesek adóvisszatérítésére, a 25 év alattiak szja-mentességére és az adócsökkentésekre.

Az MNB szerint az előttünk álló néhány hónap egyik kulcskérdése az lesz, mennyire sokan hiszik el, hogy hosszú távon magas marad az infláció. Ha magas az inflációs várakozás, akkor a vállalkozók könnyebb szívvel emelnek árat – írták, kiemelve azt is:

Bár sikerült megelőzni, hogy a tavalyi recesszió mellett pénzügyi válság is kialakuljon, csakhogy ehhez arra volt szükség, hogy rengeteg pénzt öntsenek rá a gazdaságra.

A járvány kapcsán úgy számol a jegybank: ugyan okoz némi bizonytalanságot az egészségügyi helyzet, de eddig azt látják, hogy komoly lezárások nélkül fogjuk átvészelni a negyedik hullámot, ezért úgy látják, a gazdaságot sem fogja megrengetni. 

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink