A nap témája: Már van olyan cég, amelyik olcsóbban kapja a gázt, mint a lakosság

A cégek már olcsóbban vehetnek gázt, mint a lakosság az átlagfogyasztás fölötti tarifa szerint – derül ki az MVM adataiból, az Átlátszó számításai szerint. Most azok kerülnek nehéz helyzetbe, akik korábban a további áremelkedéstől félve fix árú szerződést kötöttek a szolgáltatójukkal, a földgáz világpiaci ára ugyanis hónapok óta zuhan.

A világpiaci gázárak zuhanásával februárban már olcsóbban kapták a cégek a gázt, mint a lakossági piaci ár – hangzott el az RTL Híradóban. Mint kiderül:

múlt hónapban a lakossági fogyasztóknak köbméterenként 767 forintot kellett fizetniük a rezsicsökkentett mennyiség felett, míg a vállalkozások 444 forintos köbméterenkénti áron kaptak gázt.

Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára kijelentette: most azok kerültek bajba, akik próbálták a cégüket megóvni a további áremelkedéstől. A vállalkozások egy része fix áras szerződést tudott kötni egy-két évre, másik részüknek pedig azt mondta a szolgáltató, hogy piaci áron tud gázt adni – utóbbiak jártak jól, a fix árasok pedig jó ideig nyöghetik a magas számlákat.

Ráadásul Bali Gábor energiapiaci szakértő szerint az érintettek a szerződés lejártáig a fix árat fogják fizetni, függetlenül a világpiaci ár alakulásától, a kontraktusokon nem lehet most változtatni.

Az Energiaügyi Minisztérium a Híradónak azt mondta, az átlagfogyasztás feletti díjak április végéig nem változnak a lakosság tekintetében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Zajlik a makói szakrendelő felújítása

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »