Összesen 51 hivatalos látogatást tett külföldön tavaly januártól idén június közepéig Orbán Viktor, ezek közül 18 alkalommal vette igénybe a Magyar Honvédség által vásárolt Airbus A319-es különgépet – tudta meg az rtl.hu.
A portál a külügyminisztériumtól megtudta, hogy mindez összesen 502 millió forintba került: 395 millió forintot fordítottak szállásra, 14 millió forintot napidíjra, míg az útiköltség 93 millió forint volt. Azt ugyanakkor megtagadta a Sziijjártó Péter vezette minisztérium, hogy részletes adatokat is közöljön, így nem lehet tudni, hogy utazásai során milyen áron szállt meg a miniszterelnök, vagy hogy milyen összegű napidíjakat vett fel.
Márpedig ez azért is érdekes lett volna, mert több alkalommal felmerült, hogy kifejezetten drágán, luxuskörülmények között béreltek szállást a kormányfő delegációjának. Ilyen volt például a tavaly júliusi bécsi látogatás, ahol a magyar küldöttség az osztrák főváros egyik legdrágább hoteljében szállt meg.
(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |