A nap témája: Méterenként 40 millió forintba fog kerülni az Orbán-alagút

A Puskás Aréna a közösségi oldalán reagált arra, hogy Stummer János nyilvánosságra hozta, Orbán Viktor és vendégei számára egy titkos alagutat építenek az új stadion áll. A posztban elismerték valóban épül egy ilyen alagút, és azt is, hogy a tervekről nemzetbiztonsági szempontok alapján kell dönteni. 

Ahogy arról beszámoltunk, a kérdés úgy került a bizottság napirendjére, hogy azt Stummer János ahhoz nem járult hozzá, és a tervezetet is így szavazták meg.

A jelenlévők közül a Fidesz-KDNP négy képviselője, Halász János, Hubay György, Lezsák Sándor és Móring József szavazott igennel a keddi bizottsági ülésen, azonban jobbikos Stummer János és az LMP-s Ungár Péter nem támogatta a javaslatot, az ülésről távol maradt az MSZP-s Molnár Zsolt, aki az LMP politikusát hatalmazta fel, hogy nemmel szavazzon.

A sportlétesítmény viszont ,,kacsának” titulálta a politikus bejelentését, de azt elismerték, hogy épülni fog egy 50 méteres VIP-bejáró.

Mai kacsa: titkos alagút épül a Puskásban… Ehhez képest a tények: A Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év…

Közzétette: Puskás Aréna – 2021. február 23., kedd

Nem cáfolják a szóban forgó alagút építését, de azt magyarázatot adják, hogy a Puskás Aréna úgy kapott engedélyt, hogy fél év után felül kell vizsgálni, hogy „jól működő közlekedési megoldás-e, hogy a hazai és külföldi védett személyeket a rendes közönség forgalmának időnkénti akadályoztatásával, várakoztatásával szállítják az Arénába.”

A bejegyzés szerint a felülvizsgálat eredménye a következő lett: ,,jobb megoldás lenne, ha a védett személyek, kiemelt vendégek, előadók autós közlekedési útvonala nem keresztezné a több tízezres közönség gyalogos útvonalát, célszerű a közlekedési utakat fizikailag elkülöníteni”. 

A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró

– fogalmaznak a posztban.

,,Ahhoz, hogy a rövid aluljárót nemzetbiztonságilag kockázatmentesen lehessen megépíteni, hogy a közönség és a védett személyek biztonsága érdekében semmilyen információ – speciális menekülési lehetőségek, térfigyelők pozíciója, stb. – ne kerüljön illetéktelen kezekbe, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága jóváhagyta, hogy a tervezési és kivitelezési munkák egy nemzetbiztonságilag minősített, meghívásos, többszereplős versenyeztetés keretében legyenek pályáztatva” – tették hozzá, ahogy azt is, a költségekről a pályáztatás után az építtető köteles beszámolni az illetékes bizottságnak.

Mindenesetre feltételezhető, hogy a többször is megnövelt költségű, végül 200 milliárdból elkészült stadion ezek szerint még sok pénzbe fog kerülni.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink