A nap témája: Miközben a Fidesz a családok védelméről hazudik, két hónap alatt 904 családot lakoltattak ki

Felpörögtek a végrehajtások: csak májusban 852, az áprilissal együttvéve pedig 904 alkalommal történt ingatlannal kapcsolatos végrehajtás – számolt be róla az Atv.hu. A kilakoltatások az április végi moratórium járta után pörögtek fel.

Mint ismert, az elmúlt három évben összesen közel 10 ezer otthonból és üzlethelyiségből történt kilakoltatás Magyarországon.

Az Országgyűlés idén májusban tárgyalhatott volna a kilakoltatásokról, de a kormánypártok bojkottálták az ülést. Mi több: ugyan a moratórium április 30-án járt le, valójában a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerint az idei évben a tiltás alatt is lezajlott 114 kilakoltatás.

Az egyik legnagyobb felháborodást kiváltó eset június végén történt:

Soroksáron rendőri segítséggel lakoltattak ki egy idős hölgyet. Annak ellenére tették utcára, hogy már nem is volt fennálló tartozása. Az ezzel kapcsolatos papírokat azonban a nő elmondása szerint nem volt hajlandó megtekinteni a végrehajtó.

A kilakoltatás egy négyszázezres tartozás miatt indult. A bírósági végrehajtó többszöri próbálkozás után foglaltatta le a kétségbeesett asszony házát. Csak néhány személyes tárgyát és kutyáját vihette magával, fia hamvait viszont nem.

Júliusban egy nem kevésbé felkavaró eset volt: az adósok itt 4,5 millió forint hitelt vettek fel a banktól, ám

2017-ben úgy kerültek végrehajtás alá, hogy egyrészt rendesen fizették a törlesztőrészleteknek hívott sarcot, másrészt ekkor már kifizettek 7,4 millió forintot. Ennek ellenére még így is 6,5 millió forintot követeltek tőlük.

(alfahir.hu/atv.hu nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink