A nap témája: Minden beoltottnak előreláthatólag 30 percig az oltóponton kell maradnia

A védőoltások beadása december utolsó napjaiban indulhat Magyarországon – mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa péntek reggel az M1 aktuális csatornán az MTI szerint.

Szlávik János elmondta, a vakcináció azzal a védőoltással kezdődhet, amit az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezni fog. Magyarország előreláthatólag a WHO oltási rendjét alkalmazza majd, vagyis az egészségügyi dolgozók után az idősotthonok lakóit és a krónikus betegeket oltják be.

Közölte azt is, fel kell készülni a vakcina fogadására, hiszen van közöttük olyan, amit csak mínusz 70-80 Celsius-fokos hőmérsékleten lehet tárolni; meg kell állapítani az oltási rendet, és kijelölni az oltóközpontokat.

Hozzátette, minden beoltottnak előreláthatólag legalább fél óráig az oltóponton kell majd maradnia az akut szövődmények kialakulásának veszélye miatt.

Szlávik János hangsúlyozta, nem szabadna az oltásokat azok kifejlesztési helye alapján rangsorolni.

,,Azért, mert egy oltás olyan országból származik, ami nekünk nem szimpatikus, attól az még lehet jó”

– mutatott rá, hozzátéve, ez fordítva is igaz. A főorvos szerint az oltásoknak inkább a fajtáját, a hatásmechanizmusát és a mellékhatásait kell vizsgálni.

Vakcinából egyébként nagyon sokféle áll majd rendelkezésre, s ezek – a hatásmechanizmust vizsgálva – teljesen különböznek egymástól. Ezért az a valószínű, hogy jövőre Magyarországra is többféle vakcina érkezik majd – jelezte.

A közelgő ünnepekről azt közöle, a legjobb, ha az egyébként is közös háztartásban élők együtt karácsonyoznak. Egy látogatást is meg lehet biztonságosan szervezni, de egy ebédet már nem – mondta Szlávik János.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

48 éve hunyt el Szécsi Pál, magyar énekes, előadóművész, dalszerző, dalszövegíró.

Tovább »

Változás Hódmezővásárhely vezetésében

Márki-Zay Péter csütörtökön javaslatot tett Kis Andrea MSZP-s főállású alpolgármester leváltására, majd miután az indítvány nem kapta meg a szükséges minősített többséget, elvonta a politikus feladatköreit.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink