? A nap témája: Nem lehet népszavazást tartani az állatkínzók börtönbüntetéséről

Elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azt a jobbikos népszavazási kezdeményezést, mely arról szólt, hogy az állatok pusztulását okozó állatkínzási ügyekben a bírói gyakorlat letöltendő szabadságvesztést alkalmazzon.

A kérdés így szólt volna:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az állat pusztulását okozó állatkínzást a Büntető Törvénykönyv végrehajtandó szabadságvesztés büntetéssel sújtsa?”

A népszavazási kezdeményezést nyolc korábbi jobbikos parlamenti beadvány előzte meg, de azokat egytől egyik leszavazta a kormánypárti többség. Ezért döntöttek úgy, hogy népszavazás során szeretnék kikérni az emberek véleményét a szigorításról, azonban az NVB szerdán 7-4 arányban ezt is elkaszálta.

Dudás Róbert országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján azt mondta, a bizottságban mondvacsinált okokra hivatkozva utasították el őket, ezek közül egy példát is említett, miszerint

sértené a bírói függetlenséget, ha az emberek népszavazáson mondanák ki, hogy letöltendő börtönbüntetéseket akarnak látni.

Az indoklást egyébként két dolog is megkérdőjelezi:

  • az egyik az, hogy a három csapás törvény is behatárolta a bírói mozgásteret, emiatt mégsem kritizálták,
  • a másik, hogy a súlyos állatkínzási eseteket a Büntetőtörvénykönyv jelenleg is képes letöltendő szabadságvesztéssel sújtani, azonban feltételezhető, hogy a bírói gyakorlat rendszerint azért tekint el ennek alkalmazásától, hogy tehermentesítse a már így is határait feszegető büntetés-végrehajtást. Ebben az esetben tisztán látható, hogy politikai nyomásnak lehet köszönhető a megengedő bírói ítélkezés, tehát eleve nincs szó bírói függetlenségről.

A Jobbik bejelentette, hogy nem törődnek bele a döntésbe, és

a Kúriához fordulnak.

Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági tagozatának elnöke közölte: azt akarták elérni, hogy

ha a parlamentben nem sikerül dönteni erről a kérdésről, akkor döntsön a nép,

ők pedig továbbra is együttműködnek az állatvédő szervezetekkel azért, hogy javuljon a helyzet, valamint továbbra is készek arra, hogy politikai eszközökkel segítsék a civil állatvédőket. Hozzátette, az Ifjúsági tagozat országos kampányt fog indítani az állatkínzások megelőzése érdekében, melyhez hozzá tartozik a felelős állattartás kérdése is.

Keresztesy felhívta a figyelmet arra is, hogy állatvédő szervezetek becslései szerint 1-2 millió közé tehető Magyarországon a különböző kóbor állatok száma, míg a menhelyek kapacitása csupán néhány ezer, tehát rendszerszinten kell beavatkozni az állatvédelembe.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink