A nap témája: Nemhogy félmilliót nem kaptak, még meg sem köszönték a szociális dolgozóknak a helytállást

Óriási a felháborodás a szociális szférában, mert azon túl, hogy a dolgozók igazságtalanul nem részesülnek a bruttó 500 ezer forintos jutalomban, még át is néznek rajtuk – mondta a 24.hu-nak Migács Tibor, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Az egyszeri juttatást július 1-jével kapják meg a járvány alatti erőfeszítéseikért az egészségügyi dolgozók, de a bentlakásos intézményekben és a házi segítségnyújtásban tevékenykedők nem számíthatnak rá, hiába volt az ő munkájuk is kifejezetten veszélyes és megterhelő az elmúlt hónapokban. Migács Tibor azt mondta, bár soha nem is volt róla szó, hogy a szociális szférában dolgozókat megjutalmazzák, ők ugyanúgy a frontvonalban harcoltak, mint az orvosok, mentősök és nővérek.

„Miközben a szakrendelőket bezárták, a szociális ellátórendszerhez tartozó intézményeket, ahol szenvedélybetegeket, fogyatékkal élőket, időseket kezelnek, ápolnak, nem lehetett becsukni. A ki- és bejárási tilalom óriási többletmunkát eredményezett, mégsem jár érte semmi, miközben az egészségügyi dolgozók közül a gyesen, gyeden lévők és az állásidőre hazaküldöttek is megkapják az 500 ezer forintot”

– mondta a portálnak az érdekképviseleti vezető.

Szerinte túl azon, hogy mindenkinek jól jönne a pénz, a szociális szférában dolgozókkal most azt éreztetik, hogy lebecsülik őket.

Migács a lapnak elárulta, márciusban Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek írt levelet, majd egy hónappal Orbán Viktornak is címzett egyet, ezt követően pedig tizenkilenc szakmai szervezet fordult a kormányfőhöz azzal, hogy a szociális munka is kapjon méltó elismerést a kormányzati kommunikációban, ám csak egy semmitmondó választ sem kaptak a megkereséseikre.

„Szokták tőlem kérdezni: lesz-e sztrájk, demonstráció, petíció? Semmi nem lesz. A szociális dolgozók beletörődnek a helyzetükbe, mert félnek. Viszont a szakmában csak tovább fog romlani a helyzet, mert bár a betöltetlen állások száma csökkenni fog, aki tud németül száz szót, elmegy inkább külföldre dolgozni, és olyanokkal töltik fel az intézményeket, akiknek nincs megfelelő szakképzettségük”

– mondta a portálnak a szakszervezeti vezető.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink