A nap témája: Novemberig él a háborús veszélyhelyzet

Meghosszabbította a háborús veszélyhelyzeti intézkedéseket, azaz a különleges jogrendben alkotott szabályokat szerdán az Országgyűlés.

A szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló jogszabályt – kivételes eljárásban – 116 igen szavazattal, 43 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők a kormány kezdeményezésére, miután a kabinet veszélyhelyzetet hirdetett a szomszédos Ukrajnában dúló háború miatt. A törvény megerősíti azokat a kormányrendeleteteket, amelyeket eddig alkottak a konfliktust érintően.

A kormány felhatalmazása a törvény hatályáig fennmarad, arról az Országgyűlésnek nem kell külön döntenie, azonban korábban is visszavonható. Ez utóbbi esetben a vonatkozó kormányrendeletek még 15 napig érvényesek. Az Országgyűlésnek lehetősége lesz arra, hogy csupán a kormány egyes intézkedéseit érintően vonja vissza a felhatalmazást. A kormánynak a veszélyhelyzet fennállása alatt rendszeresen tájékoztatást kell adnia a megtett intézkedésekről.

A jogszabály a kihirdetése napján 21 órakor lépett hatályba, hatályvesztésének időpontja pedig 2022. november 1.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

102 éve született Jancsó Miklós kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész.

Tovább »

Letették a kínai csomagolóüzem alapkövét Makón

Csomagolóanyag-gyárat épít a hongkongi hátterű Benepack Hungary Kft. Makón az ipari parkban, a 65 millió eurós (25,3 milliárd forintos) beruházás alapkövét kedden tették le. A következő 12 hónapban elkészül az üzemet kiszolgáló infrastruktúra, a gyár pedig 2024 szeptemberében működésbe állhat.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A Jobbik továbbra is határőrt követel a kerítés mellé

A Jobbik már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a migrációs helyzet hosszú távon komoly kihívások elé fogja állítani hazánkat, ezért hosszú távú megoldásra van szükség. A kormány azonban erről nem gondoskodott, sőt átverte a magyar embereket – írja közleményében az ellenzéki párt.

Tovább olvasom »