A nap témája: Olyan sok vendégmunkás jön, hogy a kormány megkönnyíti az ügyintézésüket

Sorra hozza a kormány azokat az intézkedéseket, amelyekkel szélesre tárja a kaput a harmadik országbeli, így például távol-keleti vendégmunkások előtt, írja a Népszava. Nemrégiben fogadták el azt a novembertől hatályba lépő törvényt, amely a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatását teszi könnyebbé: a jogszabály alapján a vendégmunkások akár két éves tartózkodási engedélyhez is juthatnak.

Ezúttal az idegenrendészetet teszik hatékonyabbá, ugyanis egy, a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében úgy alakítják át Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot (OIF), hogy ott gyorsabbá váljon az ügyek, többek között a vendégmunkások eljárásainak intézése. Szeptember elsejétől idegenrendészeten belül létrehoznak egy új Központi Regionális Igazgatóságot, melynek az egyik feladata lesz, hogy az egyes, regionális idegenrendészeti igazgatóságok között szükség esetén elossza az ügyeket.

A Népszava szerint az új szerv döntheti el, hogy a benyújtott tartózkodási, munkavállalási kérelmek elbírálásában melyik igazgatóság legyen az illetékes. A területet ismerők szerint ezzel az ügyintézés felgyorsítása lehet a cél.

A KSH adatai szerint folyamatosan nő a Magyarországon dolgozó, külföldi munkavállalók száma. Idén tavasszal már 81 ezer külföldi dolgozott Magyarországon, és munkaerőkölcsönzők szerint havonta 800-1000 fővel nő ez a szám. A korábbi évekhez képest az itt tartózkodók között egy év alatt a duplájára nőtt az ázsiaiak aránya.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap képe

Így szeretne Makó fürdőváros lenni: derékig érő gazzal találkozhatnak a turisták (és a helyiek) a Hagymatikum mögött.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink