A nap témája: Rosszul állunk az ápolók utánpótlása terén is

A Magyarországot elhagyó orvosok száma 2012-ben volt a csúcson, akkor 1106-an döntöttek úgy, hogy külföldön gyógyítanak tovább, pontosabban ennyi embernek állítottak ki a szakképesítésük külföldi elismertetéséhez szükséges hatósági bizonyítványt – írja az Országos Kórházi Főigazgatóság információira hivatkozva a napi.hu.

Ez a szám aztán fokozatos csökkenésnek indult, 2020-ban 702-en kértek ilyen bizonyítványt, egy évvel később viszont már 733-an, tavaly pedig 789-en. Az igénylők között ott vannak azok a külföldiek is, akik orvostanhallgatóknak érkeztek az országba, majd tanulmányaik befejeztével pedig hazaindulnak. Ők 2022-ben 326 voltak.

Az elvándorlás ellenére emelkedik a rendszerbe belépő fiatal orvosok száma, igaz, nem túl meredeken, és a növekedés sem jelenti azt, hogy mindenhova jut elegendő orvos. Ezt már Páva Hanna, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánerőforrás-fejlesztési Igazgatóságának vezetője mondta a Magyar Kórházszövetség tapolcai konferenciáján. Páva kitért az egészségügyi szakdolgozók helyzetére is, akik jóval rosszabbul teljesítenek utánpótlás kérdésében, mint az orvosok. 2017-2022 között az ápolók száma:

  • a 35-39 éves korcsoportban 11,6 ezer ápolóról 8,5 ezer ápolóra csökkent,
  • a 40-44 éves korcsoportban, 19 ezer főről 13 ezer főre mérséklődött,
  • az 50-54 éves korcsoportban pedig 15,4 ezer főről 18,9 ezer főre emelkedett.

Az adatokból kiderül az is, hogy a koronavírus-járvány óta az első ápolói szakképesítésüket szerzők száma is a felére csökkent. Míg 2020-ban valamivel több mint kétezren voltak, 2022-ben már csak 900-an.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »