A nap témája: Szabályozná a kormány a közösségi média hazai működését

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében számolt be arról, miszerint konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt majd az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásával kapcsolatban.

Mint Varga írja, a nagy tech cégekkel szemben semmi mást nem szeretnének elérni,

mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik.

Az igazságügyi miniszter megjegyzi, továbbra is együttműködnek az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, azonban az elmúlt időszak eseményei megmutatták: gyorsabban kell lépniük az emberek védelme érdekében.

Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül

– írja hozzátéve, a szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül.

Varga Judit egyébként egyik múlt heti posztjában az ún. árnyék tiltásra hívta fel a figyelmet, mely azt jelenti, a social media szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák a felhasználói profil láthatóságát, elérését, hogy arról ne lehessen tudni.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink