A nap témája: Szakértő szerint a lélegeztetőgépen kezelt betegek halálozási aránya a legelmaradottabb országok szintjét súrolja

Kunetz Zsombor sürgősségi szakorvos, egészségügyi szakértő a 444-en megjelentett cikkében arról írt, hogy ha a halálos áldozatok számának növekedése mellett a kormány lazítani fog a korlátozásokon, akkor elszabadul a pokol a jövő év elejére, hiszen már most is „bergamóiak a haza állapotok.”

Kunetz szerint a járvány hatásait csak jól szervezett, hatékony egészségügyi ellátással lehetne enyhíteni.

„Erről a rendszerről viszont pontosan tudjuk, hogy alapállapotban is nagyon messze van a jól szervezettségtől, most pedig éppen összeomlóban van: a lélegeztetőgépen kezelt betegek halálozási aránya a legelmaradottabb országok szintjét súrolja.”

A legnagyobb gond leginkább az, hogy mivel nincs elég szakképzett személyzet, ezért

a beteg túlélése sokszor nem a dolgozók szaktudásán és a korszerű eszközökön múlik, hanem a szerencsén.

Hozzátette, hogy a másik módszer nyilván a fertőzöttek számának csökkentése lenne. Egyszerű matek: kevesebb fertőzött, kevesebb beteg, kevesebb halott. Ameddig vakcinánk nincs, egy vírus okozta a járvány csakis úgy kontrollálható, ha csökkentjük a lehetséges fertőzési alkalmak számát, tehát az emberi kontaktusokat. Magyarul úgy kell szabályozni a mozgásunkat, tevékenységünket, hogy lehetőleg ne terjesszük a vírust.

Kunetz Zsombor javaslatai éppen ezért az lenne, ha

  • azonnal bevezetnék az otthoni munkavégzést (Home Office-t), ahol csak lehetséges.
  • Az ún. vásárlási idősáv helyett, inkább a boltban egyszerre tartózkodók számát korlátoznák.
  • Azokon a munkahelyeken, ahol nem lehet home office-ban dolgozni, ott tegyék kötelezővé a maszkviselést.
  • Vezessék be a digitális tanrendet az általános iskolák 7. és 8. osztályában, illetve tegyék kötelezővé a maszkhasználatot a tanórák alatt is.
  • Tegyék ingyen elérhetővé a PCR-tesztet.
  • Müller Cecília és a kormány pedig végre kommunikáljon nyíltan és őszintén.

„Be kell fejeznie az államnak a baszakodást a 100 százalékos táppénzek körül”

alanyi jogon kell járnia az egészségügyi és szociális szektorban dolgozóknak, valamint az oktatásban dolgozóknak is, amennyiben koronavírus-fertőzöttek. Célszerű lenne ezt kiterjeszteni más dolgozókba is, hogy csökkentsük azok számát, akik az állásukat féltve fertőzötten is bejárnak – mondta Kunetz Zsombor.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »