Orbán bejelentette, hogy a lengyelek nélkül is ragaszkodnak az eredeti állásponthoz vétóügyben

A miniszterelnök csak érintőlegesen beszélt Szájer Józsefről és Deutsch Tamásról, de a belengetett esetleges lengyel vétó visszavonásáról egyértelmű álláspontra helyezkedett a Kossuth rádió reggeli műsorában.

A beszélgetés alatt lényegében csak kevés új információ hangzott el az aktuális ügyekről, ami pedig a koronavírus elleni vakcinát illeti Orbán Viktor közölte ami már korábban is elhangzott, hogy első körben az egészségügyben dolgozók kaphatják meg az oltást, utána a betegek és ezt követően állítanak fel újabb sorrendet. 

A kormányfő ismét elmondta, a magyar kormány azt javasolja, hogy az EU fogadja el a hét éves költségvetést, de az ehhez fűzött jogállamiságinak nevezett csomagról később szülessen megállapodás. 

A lengyel és a magyar kormány abban állapodott meg, hogy közös megoldást tud csak elfogadni, egy külön kiegészítést nem. Ezt a lengyel-magyar közös nyilatkozatot mindkét kormányfő aláírta

– jelentette ki Orbán Viktor.

Ennek ellenére tegnap Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy Varsó kész feladni a vétóját, ha az Európai Bizottság kiad egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot a pénzügyi jogállamisági mechanizmusról.

Nekünk ez a megoldás (…) hogy valami nyilatkozatot hozzáfűznek (…) ez nem fog menni. Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy a két dolgot külön kell választani

– mondta erre Orbán, a magyar fél tehát a lengyelek nélkül is marad a vétónál.

A miniszterelnök szerint az EU következő 7 éves költségvetését érintő vitában és az ezzel együtt tervezett mentőcsomag elfogadtatása kapcsán a vitában mindenki mindenféle szamárságot beszél, így Manfred Weber a Néppárt frakcióvezetője is. 

Miközben zajlik a járvány, addig kiderült egy friss bevándorlási terv, amely alapján 34 millió migránst kapna uniós állampolgárságot. Ezzel azt akarják elérni, hogy a magyar és a lengyel migrációellenes ellenállást, többségi szavazással verjék le

– mondta a miniszterelnök.

A kormányfő ezután beszélt arról, hogy semmilyen bizonyítékot nem látott Szájer József vagy Deutsch Tamás esetében az ezzel a kérdéssel összefüggő politikai nyomásgyakorlás érvényesüléséről, azt viszont hozzátette, az unió alapszerződésében nincs olyan jogi megoldás, ami alkalmas lehet a jelenlegi probléma egyéb megoldására. 

Orbán Viktor megismételte, hogy a magyar kormány nem akar egy közös hitelt felvenni az uniós tagországokkal, mert ha valaki nem tud fizetni, akkor majd Magyarországnak is kell fizetnie.

Mindezt úgy beállítani, hogy probléma lenne, ha Magyarország kimarad ebből, az butaság. Magyarország azt követeli, hogy többségi döntéssel egyetlen tagállamot se lehessen rákényszeríteni arra, amit nem akar

– közölte a kormányfő, aki szerint az Európai Unió alapszerződésében nincs olyan passzus, amivel megkerülhetnék Magyarországot és Lengyelországot és a maradék 25 tagállam dönthetne ilyen ügyekben és semmi probléma nincs azzal, ha most nem lesz megállapodás, a költségvetésről, mert erről később is lehet majd dönteni. 

Ezután került szóba a koronavírus elleni vakcina beadási sorrendje és a korlátozó intézkedések.

Először az egészségügyben dolgozók, majd a súlyos betegek kaphatják meg az oltást utánuk jön mindenki más

– közölte a kormányfő.

Elhangzott, hogy Orbán Viktor azt mondta, ma egyeztet az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal és szombaton is találkozik gazdasági szakemberekkel a lehetséges karácsonyi lazításokról. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyezte, a hétfő reggel 6 órakor kezdődő operatív törzs-ülésen születhet a december 11. utáni szabályokról és a karácsonyi időszakról.

„Annyit elárulhatok, hogy tudósaink egyelőre elleneznek bármilyen lazítást a korlátozó intézkedéseket illetően”

– fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette, a vakcina és a járvány elleni védekezés nem politikai kérdés, így keleten és nyugaton is tárgyalni kell és mindent megtesznek, hogy a vakcina a lehető leggyorsabb módon elérhető legyen.

Szóba került még a vasárnapi romániai választás is. Erről Orbán Viktor azt mondta, a mai napig megvannak az elemei a 2004. december 5-i határon túli magyarok elleni baloldali kampánynak a hatásai.

Bízom abban, hogy stabil kormánya lesz Romániának, a magyarok pedig támogassák a magyar összefogást, és szavazzanak az RMDSZ listájára

– mondta Orbán Viktor.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Halászsast láttak a Maros mentén

A tavalyi év után idén is megjelent egy vonuló halászsas a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén. Az öreg madár napok óta vadászik a térségben – adta hírül a nemzeti park oldala. Magyarországon csak a tavaszi és az őszi vonulás során találkozhatunk ezzel a fajjal.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink