A nap témája: Több százezer ázsiai vendégmunkás érkezik Magyarországra

Akkora a munkaerőhiány Magyarországon, hogy már a szakképzett munkakörökbe is vendégmunkásokat kell toborozni – mondta Karácsony Zoltán, a HR Portal álláspiaci szakértője a Világgazdaságnak. A Fülöp-szigetekről, Vietnámból, Indonéziából, Mongóliából és Kirgizisztánból toboroznak legnagyobb számban.

Gőzerővel zajlik a toborzás, eddig 25 kölcsönzőcég szerzett minősítést, hogy egyszerűsített eljárással vendégmunkásokat hozzon Magyarországra

– mondta a Világgazdaságnak Karácsony Zoltán, a HR Portal álláspiaci szakértője.

Emellett a szakértő megjegyezte, folyamatosan bővül a megrendelők köre, már nemcsak gyártó-, hanem szolgáltatócégek is alkalmaznának vendégmunkásokat. Példaként hozta fel erre, hogy már a szállodák takarítására is így keresnek munkaerőt.

Emellett az is kiderült, hogy Magyarországon nagyjából félmillió új munkahely jöhet létre a következő években, és ez a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet mellett

legalább 200-300 ezer vendégmunkás bevonását indokolja a mostani, 100 ezer körüli létszám felett. 

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint emiatt a jövőben már nem a szomszédos országokból érkezik a vendégmunkások döntő többsége.

A dolgozók többsége betanított munkára érkezik, de már egyre többen keresnek szakmunkákra is vendégmunkásokat. Így például hegesztő, teherautó-sofőr, targoncás pozícióba is keresnek munkaerőt külföldről.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Magyar-francia kiállítás nyílik Szegeden

2023. szeptember 23-án 18 órakor egy francia-magyar együttműködés alkalmából Fodor Barbarának, Peták Máriának és Molnár Sándornak nyílik közös kiállítása egy ismert francia alkotóval, Yvan Le Soudier-rel a Tiszatáj Szalonban.

Tovább »

Hiába van folyamatban per, az Oktatási Hivatal megszűntnek nyilvánította a Bartókot, mint székhelyet

Amikor azt hiszed, Bartók-ügyben már mindent láttál, hát nem. Legújabb húzás az Oktatási Hivatal részéről történt: a tankerület bejelentése alapján a nyilvántartásban 2023. szeptember 14. napján megszűntnek nyilvánították a Bartók székhelyintézményt – számolt be róla a bartókos szülők jogi képviselője, Kotroczó Béla.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink