A nap témája: Újabb év, újabb 40 ezer fővel csökkent a magyarok száma

Némileg javultak az adatok az előző évihez képest, de még mindig drasztikusan csökken a magyar lakosság száma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

2019-ben a születések száma 0,7 százalékkal csökkent, ami a családtámogatási rendszereket elnézve nem tekinthető pozitív visszaigazolásnak a kormány számára. A statisztikát mégis megmenti, hogy a halálozások száma is csökkent, ez 1,1 százalékkal volt kevesebb, mint 2018-ban.

Mivel ez nagyobb ütemben mérséklődött, a természetes fogyás 2 százalékkal, 838 fővel csökkent.

  • Tavaly 89.200 gyermek jött világra, ami 607-tel, 0,7 százalékkal elmaradt a 2018. évi születésszámtól.
  • Ugyancsak a tavalyi évben 129.600-an haltak meg, 1,1 százalékkal, 1445-tel kevesebben, mint egy évvel korábban.

Ha a születések és a halálozások számát összevetjük,

a természetes fogyás a 2018-as 41.238-cal szemben csak 40.400 volt. Ez még mindig egy közepes városnak felelne meg.

Ami a gyermekvállalásnál és a túlélésnél jobban ment, az a házasságkötés, aminek talán a babaváró hitelhez és a CSOK-hoz is köze lehet: 65.300 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 28 százalékkal, szám szerint 14.472-vel több az egy évvel korábbinál.

A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2019 végén 9 millió 769 ezer fő volt.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: 9 éves rekord dőlt meg, 6,5%-ra nőtt az éves infláció októberben

Októberben a fogyasztói árak átlagosan 6,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – adta közre gyorstájékoztatójában kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelentésből szintén kiderül, hogy az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak pedig egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek.

Tovább olvasom »

A Spar sem teszi kötelezővé az oltást

A 14 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország nem teszi kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást, de arra buzdítja minden egyes dolgozóját, hogy lehetőség szerint oltassa be magát – közölte a cég. Ugyanakkor minden működési területén kötelezővé teszi a munkavállalók számára a maszkhasználatot.

Tovább olvasom »