A NAV nem kér igazolást az szja-bevallási tervezethez

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén már negyedik alkalommal készíti el több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, ezért nem kell kérni az adóhivatalt a tervezet elkészítésére, valamint a kedvezményekre jogosító igazolásokat sem kell beküldeni a hivatalhoz – közölte a NAV csütörtökön.

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők március 16-án éjfélig kérhetik, akár SMS-ben is, adóbevallási tervezetük postázását. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen április 30-áig küldi el postán az igénylőknek.

Kiemelték, hogy azoknak, akik a tervezet adataival egyetértenek és nem kell azt kiegészíteniük egyéb olyan adattal, ami az adókötelezettséget érinti, nem kell tenniük semmit – az egyéni vállalkozókat, az áfás magánszemélyeket és a mezőgazdasági őstermelőket kivéve – ugyanis a tervezetből 2020. május 20-án automatikusan bevallás lesz.

Akik viszont szereztek tavaly olyan jövedelmet (például ingatlan-bérbeadásból), amiről a NAV-nak nincs tudomása, vagy jogosultak olyan kedvezményre (első házasok kedvezménye, betegségek után járó személyi kedvezmény, családi kedvezmény), amit év közben nem érvényesítettek és ezt most a bevallásban egy összegben igényelnék vissza, a bevallási tervezetet maguknak kell módosítaniuk a rendelkezésükre álló igazolásaik alapján vagy önállóan kell a bevallást elkészíteniük május 20-áig.

Közölték, a kedvezményre vonatkozó igazolást, mint például a személyi kedvezményre való jogosultságot alátámasztó orvosi igazolást, nem kell beküldeni a NAV-hoz, azt az adózónak kell megőriznie az elévülési idő végéig.

Az szja-bevallási tervezet a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amit a munkáltatók, kifizetők által év közben megadott adatokból állít össze a NAV. A hivatal kiszámítja a jövedelmet terhelő adót, számításba veszi az év közben levont adóelőleget és az év közben igénybe vett kedvezményeket – olvasható az adóhivatal közleményében.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

Rácz Zsófia szerint a kormány bízik a fiatalokban

– A kormányzat bízik a fiatalokban, az ifjúság európai éve során, az intézkedések által hazai és nemzetközi szinten is törekednek a fiatalok pozíciójának erősítésére  – közölte a fiatalokért felelős helyettes államtitkár hétfőn Tiszafüreden, a Kossuth Lajos Gimnáziumban.

Tovább »

A Tisza Csongrád-Csanád megyei szakaszán irtják a szúnyogokat

A héten összesen 2170 hektárnyi vízfelületet kezelnek a szakemberek a szúnyoglárvák ellen alkalmazott biológiai készítménnyel. A következő napokban a Tisza alsó, Csongrád-Csanád megyei szakaszán légi úton, a Duna menti vizekbe autóról, a nehezen megközelíthető helyeken pedig háti permetezővel juttatják ki a lárvák ellen használt szert – közölte az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság hétfőn.

Tovább »

Kerékpáros híd épül a Dunán

Kisoroszi és Dunabogdány között megépülhet az ország első biciklis Duna-hídja, írja a magyarepitok.hu. A portál szerint a projekt megkapta az építési engedélyt: a Szentendrei-szigetre vezető, önmagába horgonyzott függőhíd létesül.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Rácz Zsófia szerint a kormány bízik a fiatalokban

– A kormányzat bízik a fiatalokban, az ifjúság európai éve során, az intézkedések által hazai és nemzetközi szinten is törekednek a fiatalok pozíciójának erősítésére  – közölte a fiatalokért felelős helyettes államtitkár hétfőn Tiszafüreden, a Kossuth Lajos Gimnáziumban.

Tovább olvasom »