A Nemzetbiztonsági bizottságot újra összehívja a jobbikos elnök a Pegasus-ügyben

Pintér Sándort, Szijjártó Pétert, Benkő Tibort és Varga Juditot is meghívja a Nemzetbiztonsági bizottság szeptember 20-i ülésére Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke – írja a Magyar Narancs.

Ahogy a Jobbik országgyűlési képviselője korábban megígérte: a parlament őszi ülésszakának a legelejére összehívja a bizottságot, ami jelenlegi információk szerint (bár érthetetlen módon erről hivatalos értesítést még nem kaptak a képviselők) szeptember 20-án lesz, ezen a napon reggel nyolc órakor kerülhet sor az ülésre.

Stummer János elmondta, hogy az ülésre meghívja Benkő Tibor honvédelmi minisztert, aki a Katonai Biztonsági Hivatalt (KBH) felügyeli, Szijjártó Péter külügyminisztert, aki az Információs Hivatalon (IH) keresztül a külföldi hírszerzésért felel. Várja továbbá a bizottság ülésére Pintér Sándor belügyminisztert, aki az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemező Központ (TIBEK) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat működéséért felel. Meghívja emellett még Varga Judit igazságügy-minisztert is, aki pedig a megfigyeléseket engedélyezi, bár ez a feladat jelenleg ki van adva államtitkári szintre. A megjelenés Benkőnek, Szijjártónak és Pintérnek is törvényi kötelezettsége, azonban Varga Judit saját belátása szerint dönthet, így ő a Jobbik politikusa szerint nagy eséllyel távol marad majd.

Legutóbb júliusban szerették volna a bizottság ellenzéki tagjai meghallgatni Pintér Sándor belügyminisztert a Pegasus-botránnyal kapcsolatban, azonban a kormánypárti bizottsági tagok távolmaradása miatt erre végül nem volt lehetőségük.

A bizottság jobbikos elnöke szerint megint megvan rá az esély, hogy a kormánypárti tagok nem jelennek meg az ülésen, azonban a három, titkosszolgálatokat felügyelő miniszternek mindenképpen meg kell jelennie a testület előtt az őszi ülésszak kezdetén. Stummer János világossá tette azt is, hogy csak ebben az évben három ülése lesz még a Nemzetbiztonsági bizottságnak, így mindenképpen napirenden tartják majd a Pegasus-ügyet.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink