A nyilvántartás szerint beoltották a nőt, aki valójában nincs beoltva és férfi

Egy pécsi férfi a háziorvosától értesült arról, miszerint hivatalosan megkapta az első oltását január végén Budapesten.

Ezzel csak két gond van:

  • nem is regisztrált a koronavírus elleni vakcinára,
  • és nem is járt a fővárosban.

Peták Péter a Facebookon osztotta meg az esetet, mint írta, háziorvosa vette észre az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe feltöltött adatok alapján, hogy Peták január 31-én megkapta a Pfeizer koronavírus elleni vakcináját a budapesti Semmelweis Egyetem Korányi Sándor utcai klinikáján. Az oltási lap alapján február 21-én kellene megkapnia a második oltást, írja a 24.hu.

A pécsi férfi a portálnak elmondta, nem járt Budapesten, és nem kapott oltást, de arról sincs tudomása, hogy kapott-e valaki esetleg a nevében. Emellett aggodalmát is kifejezte annak kapcsán, esetleg oltottként fogják nyilvántartani, noha nem kapta meg a vakcinát.

De van ám még egy csavar a történetben: ugyan Peták adatai – mint név, születési adatok, tajszám – többnyire jól szerepelnek az orvosi dokumentumban, egy-két hiba mégis becsúszott. Peták Pétert ugyanis nőként tüntették fel, s azt írták, szociális ellátásban dolgozó személyként kapta meg a vakcinát, holott a férfi nem ilyen területen dolgozik.

A történtekkel kapcsolatban a portál megkereste az operatív törzset, valamint a Semmelweis Egyetemet is, utóbbi hétfőre ígért felvilágosítást. Peták háziorvosa pedig azt közölte, addig nem nyilatkozik az ügyben, amíg a Nemzeti Népegészségügyi Központtól nem kapott tájékoztatást.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

38 éve született Dér Henriett, művésznevén Dér Heni, Vajdaságból származó magyar énekesnő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink