A Pesti TV után a pestisracok.hu is megszűnhet

Azok után, hogy hétfőn bombaként robbant a hír, mely szerint a Pesti TV beszünteti adását, a fideszes médiabirodalom egy másik segédereje, a pestisracok.hu megszűnését veti fel az Azonnali.

A lap Huth Gergely főszerkesztő közösségi oldalon tett bejegyzésének egyik reakciója alapján írta meg, hogy a fideszes lap finanszírozási problémákkal küzd. Huth ugyanis a Pesti TV megszűnésére adott reakciókra az alábbi válaszüzenetet küldte:

„A Pesti TV tulajdonosai, azaz Vaszily Úr és Mészáros Úr cégei az alacsony reklámbevétel miatt nem kívánják tovább finanszírozni a Pesti TV működését. Mint üzletembereknek, ehhez minden joguk megvan.

Mivel integrált szerkesztőséget működtettünk, jelen formában a PestiSrácok.hu fenntartása is megoldandó problémává vált.

Reméljük, kapunk megfelelő ajánlatot a folytatáshoz, a tárgyalások sikeréhez nézőink és olvasóink most is özönlő, jóleső kiállása sokat hozzá tehet”.

A pestisracok.hu portál kiadója az impresszuma szerint az Insider Media Lapkiadó Kft., amelyik – némileg meglepő módon – már április 2-án leadta az éves beszámolóját. Eszerint a cég 2021-ben 653 millió forint árbevételt termelt (2020-ban ez az összeg 577 millió volt), viszont mivel költségei is alaposan megemelkedtek, a 2020-as 7,2 milliós veszteség tavalyra 12 millió fölé hízott.

Az Insider Media egyetlen tulajdonosa a Huth Gergely és Szenvedi Zoltán által fele-fele arányban birtokolt Gerilla PresS Kft., mely ugyancsak április 2-án adta le 2021-re szóló éves beszámolóját. Ennek a cégnek a bevétele 2020-ban még csak 680 millió volt, ekkor az Insider Media még 12 milliós veszteséget termelt (bár eredménytartalékában az előző évek profitjaiból több mint 30 millió forint felgyűlt). A cég 2021-ben már csaknem 931 millió forint bevételt termelt, és a veszteség is nyereségbe fordult: az adózott eredménye 53 millió forintra rúgott.

Huth és Szenvedi nem is voltak szívbajosak, a tulajdonosi döntés értelmében összesen 50 millió forint osztalékot szavaztak meg maguknak, amin a tulajdonosi arányoknak megfelelően (50-50 százalék) osztoznak.

A pestisracok.hu weboldal azon kevesek közé tartozik, amelyik jogilag nem része a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) nevű fideszes médiakonglomerátumnak.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink