A rendőrség vizsgálódik a cégnél, aki számos makói közbeszerzést is lebonyolított

Néhány évvel ezelőtt Hódmezővásárhelyen és Makón is több megbízása volt az Ész-Kernek a közbeszerzések lebonyolítására, a többi mellett ezt a céget is vizsgálják most Érden – írja a szeged.hu.

Korábban az érdi önkormányzat tett feljelentés az óvoda-kartell ügy miatt, nyolc óvodai beruházással kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy a közbeszerzéseken rendre ugyanazok a cégek jelentkeztek, a pályázatok pedig hasonlítottak egymáshoz.

Most a Szabad Európa érdeklődésére válaszolta az érdi önkormányzat azt, hogy a rendőrség bekérte a beruházásokban érintett szaktanácsadók dokumentumait is, köztük az Ész-Ker Kft papírjait is. Egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak a versenyt korlátozó magatartás gyanújával a közbeszerzésekben.

A makói közbeszerzéseket is az Ész-Ker bonyolította le

Az Ész-Ker, ma már Wit Zrt. néven fut, az elmúlt években az állami szervezetek, és önkormányzatok, köztük Hódmezővásárhely és Makó voltak a cég megrendelői, ez a vállalkozás bonyolította az előbbiek közbeszerzéseit, vagy legalábbis ezek egy részét. Hódmezővásárhely, amikor 2018-ban Márki-Zay Péter lett a polgármester, felbontotta a Lázár János köréhez tartozónak tartott vállalkozással a szerződést. Márki-Zay szerint, emiatt húsz-harminc százalékkal lettek olcsóbbak a beruházások.

Makón, már a fideszes vezetés alatt az Ész-Ker bonyolította le a közbeszerzéseket, így többek között a Kálvin utcai rendelő bontását, a Hagymatikum bővítéséhez kapcsolódó kiviteli tervdokumentáció elkészítését, az ipari park bővítését, a Csipkesor felújítását, a 2018-as járdaprogramot, a honvédi szociális bérlakások felújítását, a Petőfi parki volt óvoda levéltárrá való alakítását, a Hagymaház felújítását, vagy éppen az új könyvtár építését és a Deák Ferenc utca megújítását.

A Posta új vezetőjének akkori cégével is szerződött a makói önkormányzat

2020-ban már nem szerepel az ekkor már Ész-Ker-ről Wit Zrt.-re átkeresztelt cég a makói szerződések listájában, néhány közbeszerzés lebonyolításával ekkor már a Brunus Consortium Zrt.-t bízta meg a makói önkormányzat.

Ez a cég, három nappal a postavezérré való kinevezése előtt, még Balczó Barnabás tulajdonában volt. Balczó, Lázár mellett kabinetvezető volt a Miniszterelnökségen 2018 előtt, 2021-ben pedig Lázár mezőhegyesi alapítványában lett kuratóriumi tag, a Magyar Posta vezérigazgatójává tavaly novemberben nevezték ki.

Balczó a Brunus Consortium Zrt.-ben vezérigazgató is volt 2021 tavaszáig, ettől a poszttól néhány hónappal a Jövő Nemzedék Földje Alapítványba való bekerülése előtt mondott le, majd a „postás” kinevezése után teljesen kiszállt a cégből – olvasható a szeged.hu cikkében.

(Kiemelt fotó: épül a makói könyvtár 2018-ban.)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink