Lázár János bizalmasának cége bonyolítja le a makói közbeszerzéseket is

Eredetileg egy kis hódmezővásárhelyi cégként indult az Ész-Ker Kft., amely Lázár János felemelkedésével robbantott és a közbeszerzési tenderek szakmai tanácsadójaként milliárdos megbízásokat kapott a Miniszterelnökségtől 2018 nyaráig. Nem csak tőlük, hanem korábban a hódmezővásárhelyi önkormányzattól és jelenleg a makóitól is kap megbízásokat.

Hódmezővásárhely

A zoom.hu tavaly novemberi cikkében felidézte: 2007-ben 129,6 millió forintért kötött szerződést közbeszerzési és energetikai tanácsadói szolgáltatások nyújtására a Lázár János által vezetett Hódmezővásárhellyel Kárpáti Péter György cége. Ezt 2010-ben megfejelte egy 288 milliós összegű szerződéssel. 2013-ra már olyan jól ment a cégnek, hogy – nettó 511 millió forintos árbevétel mellett – 150 millió forint osztalékot tudott fizetni a tulajdonosoknak. Az eddigi rekordot a 2016-os év hozta a 400 milliós osztalékkal és 140 milliós eredménytartalékkal. A kivételes számok annak is köszönhetőek, hogy a Lázár vezette tárca a hódmezővásárhelyi önkormányzati modellt eddigre átültette minisztériumi szintre és nem hagyta megbízás nélkül Kárpáti cégét.

Miniszterelnökség

Később az Ész-Ker lett központi lebonyolítója és felügyelője is az uniós pénzeket felhasználó eljárásoknak. Nemrég Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról, hogy a Miniszterelnökség a továbbiakban nem veszi igénybe az SBGK vezette konzorcium szolgálatait, melynek tagja az Ész-Ker. A 24.hu kiemelte: a cég többségi tulajdonosa Kárpáti Péter György úgy is ismert, mint akinek közös cége van Tiborcz István miniszterelnöki vő üzlettársával, Hamar Endrével. Az Ész-Ker igen sikeres volt a kancellária tenderein, 2016 júliusa és 2017 február vége között 9 milliárd forintnyi tanácsadói szerződést köthetett az SBGK Ügyvédi Irodával közösen. Az SBGK meghatározó munkatársa Bajkai István, a Fidesz egyik alapító tagja volt, akit áprilisban parlamenti képviselővé választották és az Orbán család jogi képviseletét is számos ügyben ellátta.

Makó

A Lázár János holdudvarába sorolt Ész-Ker bonyolítja le a makói közbeszerzéseket, így az elmúlt időszakból többek között a Kálvin utcai rendelő bontását, a Hagymatikum bővítéséhez kapcsolódó kiviteli tervdokumentáció elkészítését, az ipari park bővítését, a Csipkesor felújítását, a 2018-as járdaprogramot, a honvédi szociális bérlakások felújítását, a Petőfi parki volt óvoda levéltárrá való alakítását, a Hagymaház felújítását, vagy éppen az új könyvtár építését és a Deák Ferenc utca megújítását.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink