Lagzi Lajcsi nem vonult be a börtönbe, helyette a Vértesben kirándult

A víz-, gáz- és áramlopás miatt rá kiszabott három és fél éves szabadságvesztését az eddigi hírek szerint szerdán kezdte volna meg Galambos Lajos, de mégsem vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe – számolt be róla ma a komplett magyar sajtó.

A kecskeméti börtön előtt több fotós, újságíró és tévéstáb várta az ismert zenészt szerdán hajnal óta, a jelek szerint hiába. A hírek szerint csütörtökön személyesen fog nyilatkozni a sajtónak arról, miért nem vonult be ma.

A nap folyamán a Blikket egy olvasó értesítette, hogy a zenésszel a Vértesben találkozott, le is fotózta. A lapnak később nyilatkozott is a zenész: 

„Leszögezném rögtön az elején: a rám vonatkozó jogszabályokat, bírósági határozatokat maradéktalanul betartom, azok szellemében járok el. Az utóbbi időben több olyan információ is szárnyra kapott a sajtóban a börtönbevonulásom időpontjával és helyszínével kapcsolatban, amiket hivatalosan senki nem erősített meg. Tudom, hogy közszereplőként többet kell elviselnem, mint egy átlagembernek, de mostanra besokalltam. Úgy érzem magam, mint egy űzött vad. A birtokomra katasztrófaturisták járnak, biztonsági szolgálatot kellett felfogadnom. Az utóbbi időben kaptam hideget-meleget, ezért úgy döntöttem, hogy a harcomat a bíróságon szeretném a továbbiakban megvívni, nem a nyilvánosság előtt. Eddig ott tettem és sokat tanultam belőle (…) Sokat tanultam az elmúlt időszak megpróbáltatásaiból. Sok mindent kaptam, olyat is, amire nem voltam kíváncsi. De mindezek ellenére nem adom fel, folytatom a harcomat az igazamért!”

Galambos Lajos a lapnak azt mondta, azért a sok bántás mellett érzi a felé áradó szeretetet és együttérzést is és ezért hálás.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink