A szegedi járványközpontból lopott informatikai eszközöket egy férfi

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly márciusban a kialakítás alatt álló szegedi járványközpontból lopott – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott 2020. március 22-ről 23-ra virradóra – kihasználva azt, hogy építőmunkások és egészségügyi dolgozók bevonásával a szegedi járványügyi központ kialakítása, költözése és felszerelése folyik – a főbejáraton keresztül bement a Szegedi Tudományegyetem telephelyére. A vádlott az infektológiai osztály egyik szobájából eltulajdonított egy számítógépet, a hozzá tartozó monitorral, billentyűzettel és egérrel együtt, mindösszesen 150 ezer forint értékben. A férfi ezt követően a számítógépet 5000 forintért eladta egy ismerősének.

A nyomozás során az ellopott értéktárgyak mintegy 130 ezer forintot kitevő része lefoglalással és a sértett részére történő kiadással megtérült.

A vádlott a bűncselekményt a veszélyhelyzet ideje alatt, a koronavírussal fertőzött betegek intenzív osztályos ellátását végző intézmény sérelmére követte el.

A vádlottat a járási ügyészség közveszély színhelyén elkövetett lopás bűntettével, míg vevőjét orgazdaság vétségével vádolja.

A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

79 éve született Soltész Rezső, magyar énekes, dalszerző, szövegíró, lapkiadó.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink