A tavalyinál sokkal jobb évet zárt a magyar turizmus

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója főképp a belföldi forgalom bővülésével magyarázta a fellendülést, hiszen háromnegyed részben magyarországi vendégek érkeztek a szálláshelyekre. A csaknem 29 millió vendégéjszaka 24 százalékos bővülést jelent 2020-hoz képest, a vidéki vendéglátóknak rendkívül sikeres évük volt, a nyári forgalom rekordot döntött.

A külföldiek száma csekélyebb ütemben, de folyamatosan nő, az év vége várhatóan jelentős nemzetközi forgalmat hoz Budapestre. Érdekességként említette, hogy a fővárosi vendégkör kissé átalakult, egyre több a cseh, az osztrák, a román, a szlovák, az ukrán beutazó. Vidékre főképp németek mennek.

2022-ben a szálláshelyek bevétele elérheti a 360 milliárd forintot, 36 százalékkal haladva meg a tavalyit. A vendéglátásból származó bevétel 1000 milliárd forint lehet, vagyis 22 százalékkal több, mint 2020-ban, és alig 8 százalékkal kevesebb, mint a 2019-es rekord

– közölte Guller Zoltán.

Kitért a közösségi médiából gyűjtött elégedettségi mutatókra is. A visszajelzések szerint a legaktívabb értékelők az amerikaiak és az angolok voltak. Túlnyomó többségük kedvező bejegyzéseket írt a magyarországi élményeiről, de az értékelések alapján többi vendég is elégedetten távozott.

A vezérigazgató 2022-re elsősorban a turisztikai fejlesztések, és a nemzetközi rendezvények miatt tekint várakozással. A magyar turizmus számára a következő év célja a 2019-es eredmények elérése lehet – tette hozzá.

(MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

Ma lenne 50 éves Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, edző.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink